Egészségügyi tudástár

Alternatív gyógymódok, masszázsok, betegségek leírása és összefüggéseikről tájékoztatás.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás
Az oxigén szifon története Magyarországon

Az oxigénszifon


Kép


Magyarországon az oxigénszifon alapötlete egy magyar mérnök-feltaláló Várhegyi László fejében született meg 1998-ban, aki felkereste a Liss-t és együtt kifejlesztették az oxigénszifont.
A legkomolyabb problémát a 2,2 gramm orvosi oxigént tartalmazó oxigén patron töltése jelentette, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen kis térfogatú patronba 2,2 gramm oxigént töltsünk bele, 180 bar (180 légkör) nyomású oxigénre van szükség.
Az oxigént nagy robbanásveszélye miatt azonban kenőanyag nélküli csapágyakat, általában nagyon gyorsan forgó, nagyszilárdságú, zsírmentes műanyag alkatrészekből készült soklépcsős kompresszorokkal lehet ennyire összenyomni. Ez a technológia jelenleg tudomásunk szerint csak Magyarországon, az USÁ-ban és Tajvanban áll a gyártók rendelkezésére.

A szifon anyagának a viszonylag olcsóbb alumínium nem felelt meg, mert az oxigénes víz hamar eloxidálja az alumínium palack falát. Az alumínium-oxid a szervezetbe kerülve komoly problémákat okozhat, az elvékonyodott falú palack pedig robbanásveszélyessé válhat. Annakidején Várhegyi László Szlovákiából hozott be üveg szifont, ami nem oxidálódik, de a nagy nyomású palack robbanásveszélyessége miatt ezt az alapanyagot sem tartották elfogadhatónak. Végül is az oxigénszifon testét illetően maradtak a legtökéletesebb megoldásnál, a viszonylag drága, de sav- és lúgálló 18/10-es rozsdamentes acélnál, amely egyáltalán nem lép reakcióba az oxigénnel, és megfelelő szilárdságot biztosít.
Az orvosi acélhoz hasonló rozsdamentes acél ötvözetből készített palack könnyedén kibírja az előírások szerinti nyomásteszteket: az oxigénszifon használata közbeni üzemi nyomás tízszeresét is.

Az oxigénszifon fejét - nagy nyomásra méretezett, anyagában festett, oxigénálló (anyagában nem zsíros) műanyag és gumi alkatrészekből készítik. Ebbe a fejbe 2200 gramm stabil orvosi oxigént tartalmazó patront csavarunk be. Az óriási, 180 atmoszféra nyomású oxigén hírtelen "belerobban" a palackban az 1 liter vízbe, és azzal a nagy nyomás és az összerázás hatására összekeveredik. Amikor a szifonból kieresztünk egy pohár oxigénes vizet, akkor a hírtelen nyomáscsökkenés hatására az orvosi oxigént mikro buborékok formájában tartalmazó, tejszerű folyadékot kapunk, amit pár másodperc alatt fel kell hajtanunk, amíg a vízből kiváló oxigén el nem hagyja a vizet.

Az oxigénszifon értékesítésére 2009-ben a Liss kizárólagos szerződést kötött a Pentaqua Kft.-vel, amely ezt az új termékét 2009. május 6.-án mutatta be a nagyközönségnek.
A többszintű direkt értékesítési rendszernek köszönhetően az oxigénszifonnal készített szuperoxigenizált víz előnyeit 2010 szeptemberéig hozzávetőlegesen 10.000 magyar család élvezheti, de ez a szám dinamikusan növekszik.

2010-ben elindult a termék romániai, szlovákiai és németországi értékesítése is. 2011-ben nagy-Britanniában, Franciaországban és Spanyolországban a Pentaqua Kft. franchise partnerein keresztül került forgalomba az oxigénszifon. Az oxigénszifon sikerét látva bízunk benne, hogy 3-5 éven belül a legtöbb európai országban a Pentaqua franchise partnereinek értékesítőin keresztül meg lehet majd vásárolni az oxigénszifont és a használatához elengedhetetlen Oxigén patront.

Az ivóvízről

AZ IVÓVÍZ


Sajnos az ivóvíz, ami a csapokból folyik, már ma is tartalmaz többféle szennyeződést. Egyre többen használnak helyi víztisztító berendezést. Az alábbi újságcikk alátámasztja azt a véleményünket, hogy jobb minél előbb gondoskodnunk a valóban tiszta ivóvizünkről, mert az idő múlásával ahhoz egyre nehezebb lesz hozzájutni.


Az ivóvíz lesz a fő probléma a Kárpát-medencében
Népszabadság Online 2007. május 17. (a dátum valószínüleg elírás de így szerepel a neten! http://nol.hu/cikk/446880/)
Az elkövetkezendő évszázadban az ivóvíz lesz a legnagyobb probléma.
A tanácskozást szervező Demény Attila, az MTA Geokémiai Kutatóintézet tudományos osztályvezetője elmondta, hogy az 1991-ben indult nemzetközi projektben több mint 100 ország 3800 kutatója vesz részt. A projekt 19 regisztrált magyar résztvevője most számolt be első ízben hazai konferencián a kutatásairól.
"A vizsgálatok végső célja a Kárpát-medencében várható hatások modellezése. Az elkövetkezendő évszázadban az ivóvíz lesz a legnagyobb probléma" - tette hozzá.
Mint kifejtette, egyrészt csökken a talajba beszivárgó csapadék mennyisége, ami befolyásolja az ivóvízkészletet, másrészt az ivóvíz tisztasága lesz a gond.
A most kitermelt víz több tízezer évvel ezelőtt szivárgott a talajba, így teljesen tiszta. Ám néhány évtized múlva, főleg, ha fokozódik a kitermelés, egyre inkább az antropogén hatásoknak kitett, azaz szennyezett vizet nyernek ki - magyarázta.
Az osztályvezető rámutatott arra, hogy a klímaváltozás a vízrajzot, a folyók eloszlását és viselkedését is befolyásolja, s azt, milyen jellegű folyók alakulnak ki.
Ha a felszín alatti vízkészlet és a nyári csapadék mennyisége csökken, de a téli csapadék mennyisége növekszik, akkor víztározással kell felkészülni, s "ez sokmilliárdos beruházást igényel" - közölte Demény Attila.
Haszpra László címzetes egyetemi docens, az Országos Meteorológiai Szolgálat vezető főtanácsosa is úgy látja, a vízügy Magyarország legnagyobb problémája.
Véleménye szerint ugyan sok szó esik arról, hogy az éghajlatváltozás mennyire kihat a mezőgazdasági termelésre, ám aligha kell attól félni, hogy az élelmiszerellátásában komoly problémák keletkezzenek, még akkor sem, ha kétharmadára csökken a gabona terméshozama.
Ez a túlélést nem veszélyezteti, ugyanakkor a vízügy szembenéz azzal, hogy kevesebb lesz a folyókon bejövő vízmennyiség, s csökkennek a föld alatti készletek - mondta.
Meggyőződése szerint ha szélsőségessé válik a folyók vízjárása, arra árvízvédelmi szempontból fel kell készülni.
Haszpra László kifejtette: a jelenlegi modellek szerint az időjárás szeszélyessége is növekszik, soha nem látott, özönvízszerű eső után hónapokig tartó aszály következhet ugyanazon éven belül. Az özönvízszerű esőzések megnövelik az árvizek veszélyét, így az építendő tározókat az árvízveszély elhárítására is felhasználhatnák.
"Ez azonban egy nagyon érzékeny kérdés" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy sok mindent újra kell gondolni, s nemcsak politikusi vagy mérnöki szempontból, hanem a környezetvédelmi mozgalmak szintjén is.


Lássuk a Magyar Szabványt, ami a vízre vonatkozik:

"MSZ12749 szabvány 
kiváló víz: szennyező anyagoktól mentes, tiszta természetes állapotú víz. Az oldott anyag és a tápanyagterhelés csekély, szennyvízbaktérium nincs, ellenben az oxigéntelítettség közel teljes."

A testünkben felhalmozott mérgek, szervetlen vegyi és ásványi anyagok mennyisége arányos a várható élettartamunkkal!

Ivóvízminősítés

A mérgező anyagokból, az ivóvízben ennyi mennyiség megengedett, vagyis ennyi mennyiséget tartalmazva az ivóvíz még egészségesnek mondható.
Ön szerint is az?

A mérgező anyagok megengedett koncentrációja
Forrás: http://www.muszeroldal.hu/assistance/ivovizminosites.pdf

A mérgező anyag megengedett koncentrációja mg/L.

- A felsorolásban vannak olyan elemek, amiket nem kell magyarázni, mert mindenki által ismert erős mérgek. Természetesen ezek a méreganyagok nagyon kicsi mennyiséget jelentenek, ami rövid távon biztosan nem veszélyeztetik az egészségünket. Hosszabb távon ki mikor vizsgálta ezek egészségkárosító hatását?
- A nehézfémek, amik szintén a felsorolásban olvashatók, nem ürülnek ki a szervezetből, hanem oda bejutva elraktározódnak és amikor már megfelelő mennyiség van a szervezetben, akkor jelentkeznek a betegség tünetei, pld. öregkori agylágyulás. Minél több jut be a szervezetbe, annál előbb jelentkeznek a tünetek.
- A vízszolgáltatók több helyen is ellenőrzik az ivóvíz minőségét. A csőrendszerben és a háztartások csapjain viszont nem, pedig a csőrendszerben is bővülhet a lista. Az ivóvízben néhol talált PAK kátrányos csövekből származott, a hatvanas években különösen magas értékben. Manapság ilyet már nem fektetnek le, de még mindig használják azokat. Félő, hogy a kátrányozott csövekből folyó víz különösen a mérgező anyagokra reagál. Budapesten vagy az országban bárhol még nagy számban várnak kicserélésre az elavult ólomcsövek. Tehát a legmodernebb vízművek sem garantálhatják az ideális ivóvíz előállítását.



Családi oxigén szifon

CSALÁDI OXIGÉNSZIFON


2200 mg nagy tisztaságú oxigén 1 patronban!

- egyszerre maximum 4 liter oxigénes víz készíthető
- ideális választás nagycsaládosoknak sportolóknak, sportegyesületeknek, munkahelyeken

4 liter oxigénes víz elkészítéséhez 4 db patront kell betekerni a szifonba.

A nagy tisztaságú oxigénnel túltelített víz fogyasztásának 20 előnye:

  1. A gyomorba juttatott molekuláris oxigén révén, a szövetek oxigéntartalmának növekedési sebessége, a légzéssel történő betáplálással szemben, hozzávetőlegesen tízszeres. (A testi fáradtság elsősorban az izmok oxigéntáplálásának elégtelensége; a hemoglobin oxigénadóssága miatt következik be. Nagy testi megterhelés esetén a légzés útján történő véroxigéntelítés a tüdő teljesítőképességének behatároltsága, vagy/és a légköri levegő esetenként csökkent oxigéntartalma következtében, elégtelen lehet. Ilyenkor a vér oxigénszintje, az izomsejtek helyreállítási folyamataihoz képest alacsony.)
  2. Gyorsan növelheti a vér oxigénszintjét, ezért rövid időn belül megszüntetheti a vér oxigénadósságát: a hipoxiás állapotot.
  3. Serkentheti az izmokban a redox folyamatok helyreállítását.
  4. Intenzív, megerőltető tréninget követő véroxigén-telítettség 90%-ról 96.7%-ra 2 óra pihenő helyett, lényegesen rövidebb idő alatt helyreállhat.
  5. Nyugalmi pulzus lényegesen gyorsabban helyreállhat.
  6. Nyugalmi állapotban, a plasztikus feszültség és feszített izmoknál a kontraktil feszültség, rövid idő alatt lényegesen csökkenhet, míg az italt nem fogyasztott sportolóknál 2 óra után az izomfeszültségi értékek emelkedettek maradnak.
  7. Hajszálerekben serkentheti a mikrokeringést.
  8. Szénmonoxid-mérgezés esetén életmentő lehet.
  9. Sugárterápia kiegészítése daganatos betegek számára.
  10. Javíthatja a kollagén újraképződését.
  11. Javíthatja a fizikai teljesítőképességet.
  12. Az anaerob anyagcsere és a vérkeringés kedvezőbben alakulhat.
  13. A máj szabad oxigéntartalma 43%-kal nőhet a belégzéshez képesti 8% helyett.
  14. A májban fokozhatja az enzimek aktivitását.
  15. Fokozhatja a máj méregtelenítő aktivitását.
  16. Feltöltheti az oxigénraktárakat.
  17. Tejsav-szint csökkenés gyorsulását okozhatja fizikai terhelést követően.
  18. Fokozhatja a szellemi frissességet és teljesítőképességet.
  19. Javíthatja az általános állapotot, megkönnyítheti azon betegek mozgását, akik tüdő és szívasztma, szívkoszorúér-szűkület, billentyűzavar és vérszegénységben szenvednek.
  20. Védőitalként is funkcionál nehéz, fizikai munkát igénylő, valamint gázos, gőzös, poros, szennyezett levegőjű munkahelyeken.

 

Megrendelhető:

KOVÁCS RENÁTA e.v. Szfvár
70/284-0139,70/588-3333.

 

 

 

Durván elhízottak a magyarok!

DRASZTIKUSAN NŐTT AZ ELHÍZÁS HAZÁNKNBAN

"A mozgásszegény életmód, a megnövekedett szénhidrát- és kalóriabevitel következtében drasztikusan nőtt az elhízás gyakorisága az elmúlt negyven évben Magyarországon" - hangzott el a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) kongresszusán.

A férfiak esetében 63 százalék, a nőknél 61 százalék az elhízottak aránya, az OECD-országokkal összehasonlítva Magyarországé volt a 3. legrosszabb hely egy 2014-es kimutatás szerint.

A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója kiemelte, az elhízás az egész testre károsan hat, a testtömegindex (BMI) növekedésével a kísérő betegségek - például a magas vérnyomás, a cukorbetegség - kockázata is növekszik. Kiemelte, hogy 10 százalékos testsúlycsökkenéssel 30-50 százalékos vércukorszint-csökkenés érhető el, de 50 százalékkal csökkenthető a cukorbetegség kialakulásának kockázata is.

Az elhízáshoz nagyban hozzájárul a mozgáshiányos életmód, az ülőmunka, a megnövekedett szénhidrátbevitel és az ételadagok növekedése. Az elhízás egy krónikus betegség, kezelése élethosszig tart, és ha a kezelés elmarad, a páciens visszahízik.

A túlzott sófogyasztás is ludas

Több tanulmány is kimutatta, hogy a magasabb sóbevitelnek köze lehet az elhízáshoz. A szakemberek szerint minden egyes - az ajánlott értéknél magasabb - gramm só 23 százalékkal növeli az elhízás esélyét. Egy kutatás szerint magasabb volt a hasi elhízás aránya azoknak a 4-7, illetve 8-12 év közötti gyerekek körében, akik több sót fogyasztottak.

Az eredmények alapján a kutatásban vizsgált gyerekek 70 százaléka a napi ajánlott 4-5 grammos mennyiségnél több sót, átlagban 6 grammot fogyasztott. A napi sóbevitel nagy része az olyan mindennapi élelmiszerekből származik, mint a kenyér, a sajt, a sonka és a kolbász. A só fogyasztásának csökkentése nemcsak az elhízás, hanem a jövőbeli krónikus betegségek, mint a magas vérnyomás és a szívbetegségek megelőzésében is fontos szerepet játszhat.

Mit kellene ennünk?

Naponta kétszer-háromszor kellene valamilyen zöldség- és gyümölcsfélét ennünk. Zöldségfélék közül a brokkoli, kelbimbó, káposzta, karfiol, retek, vagy spenót, míg gyümölcsfélék közül az alma, sárgabarack, banán, sárgadinnye, grapefruit, kiwi, és gránátalma különösen ajánlott.

A gabonaféleségek (bab, csicseriborsó, hajdina, rizs, quinoa, gabonapehely, tészta, lehetőleg teljes kiőrlésű kenyér) szintén fontosak, ezekből is napi töbszöri fogyasztás ajánlott.

Ezen felül napi 1,5-2 liter víz, és a rendszeres testmozgás sokat segíthet az elhízás megelőzésében.

Mit hozna egy esetleges áfacsökkentés?

Ha a kormány éppúgy 5 százalékra csökkentené a zöldségek, gyümölcsök áfatartalmát - mint tette azt korábban a sertéshúsnál, illetve az újlakásoknál is -, az akár a fogyasztói árak 17,32 százalékos mérséklődését is jelenthetné. Az esetleges árcsökkenés már 1 kg zöldség-gyümölcs esetén is kézzelfogható lenne, de éves viszonylatban a leginkább számottevő. A fent említett mennyiségeknél maradva egy átlagos 4 fős magyar család évente megközelítőleg 34 665 forintot is megspórolhatna ezzel a lépéssel.

A GYÜMÖLCSÖK ÉS A ZÖLDSÉGEK EGYRE KEVESEBB TÁPANYAGOT TARTALMAZNAK !

Gyümölcsök és zöldségek


„Naponta ötször fogyasszunk zöldséget és gyümölcsöt” – ajánlják a táplálkozási szakértők - a vitamin- és ásványi anyag szükséglet fedezésére. De ez így nem egészen helyes.

Korábbi tanulmányok már régebben is kimutatták, de most egy friss amerikai tanulmány is megerősítette: a zöldségek és a gyümölcsök már régen nem annyira gazdagok vitaminokban, mint korábban.

Az aktuális tanulmány szerint a 70-es évek óta gyorsan csökken a vitamintartalom: almák esetén az A-vitamin tartalom 41%-kal kevesebb. A paprika 31%-kal kevesebb C-vitamint tartalmaz, és a brokkoli is a korábbi vastartalomnak csupán a felét. A kelkáposztában is a B1-, B2- és C-vitaminokból csak a felét találjuk, mint 40 évvel ezelőtt.

A kilúgozott- és káros anyagokkal terhelt termőtalaj miatt drasztikusan csökken a táplálék ásványi anyag és vitamintartalma!

„Feltűnő a mai táplálékban a magnézium hiánya”- erősíti meg Jörk Birkmayer orvos és biokémikus.

Al Sears amerikai orvos úgy véli: „Ma tízszer annyi gyümölcsöt és zöldséget kell ennünk, hogy ugyanannyi vitaminhoz és ásványi anyaghoz jussunk, mint 50 évvel ezelőtt”.
Ha valaki ezt túl soknak találja, akkor fogyasszon étrend-kiegészítőket, vagy vitamintartalmú italokat.

Megjegyzés: a kapitalista rendszerben arra kényszerülnek a mezőgazdászok, hogy a hangsúlyt a minőségről a mennyiségre helyezzék. Emiatt a termőtalaj nem tud pihenni, egyre szegényebb lesz, elveszíti tápanyagtartalmát és vegyszerekkel fertőzik meg.

A génkezelt vetőmag (elsősorban az USA-ban) a lobbistáknak „köszönhetően” egyre gyakrabban kerül felhasználásra. Ez olyan tragédia, amely a rövidtávú gondolkodáson alapul. Mit fognak az emberek enni, ha a táplálék már értéktelenné válik? Természetesen szemetet …És ami utána következik?  Egy beteg társadalom.

Korunkra a mennyiségi túl- és minőségi alultápláltság a jellemző.
Szakemberek hamar rájöttek, hogy bár sokat eszünk, de szervezetünk alultáplált = minőségileg éhezünk !!!

Aki étrend-kiegészítőkhöz fordul – amelyek fogyasztása ajánlott – ügyelnie kell a jelentős különbségekre.

Javaslom a 38 éve megbízható minőséget nyújtó Forever Living Products cég táplálékkiegészítőinek rendszeres használatát az egészség megőrzéséhez vagy helyreállításához, különösen a C9 - FIT1 - FIT2 életmód programot!

A cég terjesztési módszere lehetővé teszi, hogy a törzsvásárlók egyre olcsóbban, végül ingyenesen hozzájussanak a kívánt táplálékkiegészítőkhöz, amennyiben másnak is ajánlják fogyasztását!

Bővebb információ: www.flpshop.hu weboldalon, ami a cég hivatalos oldala, vásárolni kizárólag innen lehetséges.
Illetve korábbi bejegyzésem: "A Forever Living Products cég és termékeinek bemutatása" címmel.


Az ezüst gyógyászati alkalmazása

Az ezüst gyógyászati alkalmazása régen és most

Egyértelmű, hogy az ezüstkolloid antimikróbás hatékonysága vizsgálatának és orvosi felhasználhatóságának kutatásait fel kell éleszteni. Az amerikai hatóságok ellenállása az egész világra kihatással van, ezért az ezüstkolloidnak hivatalosan ma sem lenne szabad gyógyító hatást tulajdonítani. Az egyre gyakoribb pozitív orvosi tapasztalatok azonban az ezüstkolloidot az egyik legkedveltebb alternatív gyógymóddá tették.

A történelem során az ezüstöt számos kultúrában használták konzerváló szernek és gyógyszernek. Az ókori görögöknél, a Római Birodalomban és Egyiptomban ezüstcsöveken vezették a házakba az ivóvizet, ezzel biztosítva annak tisztaságát és frissességét. A vadnyugat első telepeseinek számos nehézséggel kellett szembe nézniük. Ilyen volt az egészséges és tiszta ivóvíz nyerése is. A vizet fából készített konténerekben szállították, mely gyakran lett algás, vagy baktériumokkal fertőzött. Ezekbe a konténerekbe réz és ezüstpénzeket tettek, ezzel biztosítani tudták a víz tisztaságát.

Svájcban készültek azok az ezüstszűrők és tabletták, melyeket számos országban használtak, sőt számos légitársaság ma is alkalmaz víztisztításra. Ezüst víztisztítókat használnak az űrhajósok is. Számos helyen az uszodák vizét elektromos ionizátorokkal tartják tisztán, melyek rezet és ezüstöt bocsátanak ki magukból. Így a víz sokkal egészségesebb lesz, mintha klóroznák.

Az ezüst orvosi gyakorlatban történő alkalmazhatóságát az ókori Egyiptomban, Római Birodalomban és görög városállamokban is felismerték. Paracelsus, a híres alkimista orvos is több betegség gyógyítására is alkalmazta, erről számos írást is publikált.

A baktériumok felfedezését követően vált ismertté az ezüst antibakteriális hatása, így számos betegség gyógyítására alkalmazták. Az ezüst-nitrátot főként fekélyek és elgennyedt sebek gyógyítására alkalmazták – jó eredménnyel.

1881 a francia Carl Credé vezette be az újszülöttek szemének kezelését 2%-os ezüst-nitrát oldattal a gonorreás vakság megelőzésére. Az ő gyakorlatát ma is alkalmazzuk ezüst acetát oldattal. Az 1800-as évek végén az ezüst antibakteriális hatását főként az ionos ezüstnek tulajdonították.

Az 1900-as évek elején a sebek gyógyítására ezüstfólia kötést is alkalmaztak. Ezt a gyakorlatot még a II. Világháború után is több országban folytatták, és egészen 1955-ig az orvosi szakkönyvek által is elismert módszer volt.

Az ezüst szulfadiazin az Egyesült Államok az égési osztályain ma is a legelterjedtebb hatóanyag. Ezüsttel bevont katéterek, ezüstözött szív-műbillentyűk hatékonyan akadályozzák meg a baktériumok megtelepedését.

Az ezüstöt az ételmérgezés megelőzésére is használják a vágódeszkák, asztalfelületek, mosogatógépek és hűtőszekrények tisztításának módszerével.

Katonák, sportolók ezüsttel impregnált ruházatot használnak, mely segít a bőrfertőzések és az erős testszag kialakulásának megelőzésében.

Az ezüst belsőleges alkalmazása még napjainkban sem nagyon terjedt el. Bár a természetes gyógymódok hívei szívesen használják szájon át fertőzéses betegségek kezelésére, az amerikai gyógyszer- és élelmezésügyi hatóság, a Food and Drug Administration (FDA) még mindig nem ismerte el ennek létjogosultságát.

Az ezüst belsőlegesen, gyógyszerként történő alkalmazása az 1800-as évek végén és az 1900-as évek első harmadában élte virágkorát.  Számos fémsó rendelkezik antimikrobiális hatással, de ezek közül csak az ezüstnek nincs számottevő mérgező hatása. Ezen a téren az ezüstkolloid bizonyult a leghatékonyabbnak, mert az ionos formával ellentétben nem károsítja a szöveteket és alacsony koncentrációban is jelentős hatékonysággal bír. 1940-re legalább ötven különböző ezüstvegyület állt az orvosok és betegeik rendelkezésére, mellyel számos fertőzéses betegséget hatékonyan gyógyítottak. Az említett ezüstvegyületek között éppúgy voltak ezüstsók, ezüstözött fehérjék, egyéb ezüstvegyületek, és természetesen a tiszta ezüstkolloid is megtalálható volt a patikai kínálatban.

Az ezüst alkalmazásának alkonyát az antibiotikumok felfedezése okozta. Akkoriban az antibiotikum rezisztencia még gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt. Napjainkra viszont már egyre gyakoribbak a korábban hatékonyan elpusztítható, mára már minden gyógyszerrel szemben ellenálló, ún. polirezisztens kórokozók. Ma már ide tartozik a felső és alsó légúti gyulladások talán leggyakoribb okozója a Pneumococcus (Streptococcus pneumoniae) is. Ez a baktérium pár évtizede még a legközönségesebb, ún. kristályos penicillinnel is biztosan elpusztítható volt.  Az antibiotikus éra hatására egyre gyakoribbá váltak a sejten belüli paraziták (Chlamydiák, Mycoplasmák), gombák és vírusok által okozott fertőzések. Ez utóbbiak ellen ma sem rendelkezünk bizonyítottan hatékony antibiotikummal. Az ezüstkolloid hatásspektruma ezekre is kiterjed.

Az antibiotikumokkal kapcsolatos másik nagy gond, melyet jelentőségét nagyon sokan alulbecsülik, a gyógyszerkölcsönhatások problémája. Egy alapos amerikai felmérés 1998-2000 között Tennessee Államban 1.600-ra becsüli egyes makrolid típusú antibiotikumok (eritromicin, klaritromicin) gyógyszer-kölcsönhatásai által okozott halálesetek számát. A máj citokróm P450 3A4 enzimjét bénító antibiotikumok (pl. eritromicin, klaritromicin ciprofloxacin, norfloxacin, az összes azol típusú gombaellenes szer), valamint a szívritmus szabályozók, egyes allergiaellenes gyógyszerek, bélmozgatók együttes szedése akut életveszélyt, akár szívmegállást is okozhat.

Az egyre gyakoribb pozitív orvosi tapasztalatok azonban az ezüstkolloidot az egyik legkedveltebb alternatív gyógymóddá tették. A hatóságok ellenállása mögött azonban még sokáig érezni lehet az antibiotikumot gyártó cégek lobbijának erejét. Ők igen csekély érdeklődést mutatnak a betegek valódi érdekei iránt. Ehelyett számtalanszor hatástalannak bizonyult méregdrága antivirális szerek gyártásától és költségeket nem kímélő reklámozásától sem riadnak vissza.

Az ezüst kolloid orvosi alkalmazása

Az ezüst igen erős antibakteriális hatását a „bizonyítékokon alapuló” orvoslás hívei is kihasználják, pl. vizeletkatéterek, lélegeztető tubusok fertőtlenítésére.
A katéteren és tubusokon maradó ezüst bőségesen elegendő lehet a mesterséges lélegeztetés, vagy tartós katéter használat mellett fellépő légúti, ill. húgyúti fertőzések megelőzésére. Az ezüst a szervezetbe csontprotézisek, mesterséges szívbillentyűk közvetítésével is bejut, ahol az erős antibakteriális hatásával életeket ment nap mint nap. Mindennek ellenére az egészségügyi hatóságok és vezető orvosok felől egyre erősebb a nyomás az ezüstkolloid használatával szemben. Ellenzői a fentiekben felsorolt alkalmazásokról minden bizonnyal vajmi keveset tudnak.

Az 1990-es évek első harmadában az ezüstszemcséket tartalmazó kolloidokat „mindent gyógyító szernek” (panaceának) tekintették. Minden bizonnyal az ezüst alkalmazhatóságának megítélésében ez a szokványos „kétdimenziós magyar ló” másik oldala. Jóllehet az ezüstkolloid bizonyítottan mintegy 650 mikróbával szemben hatékony – laboratóriumi körülmények között.
Az orvosi gyakorlatban az ezüst fertőtlenítő, fertőzés ellenes tulajdonságait használjuk ki, akár helyi kezelés, akár szájon át fogyasztás formájában.
Az alternatív medicinában főként az ezüst kolloid formájának alkalmazása terjedt el. A hatékonysága és biztonsága évszázados megfigyelések alapján került megállapításra, a napjainkban divatos „bizonyítékokon alapuló orvostudomány” gyakorlatában az ezüstkolloidot eddig alig vizsgálták. 
Az ezüstion Ag+ a biológiailag aktív forma, laboratóriumi körülmények között erős baktériumölő hatással rendelkezik. Évszázadokon át az ezüstöt leggyakrabban sebek, fekélyek kezelésére használták borogatás formájában. Ez a felhasználási terület napjainkban egyre fontosabbá válik, ahogy egyre gyakrabban jelennek meg szokványos baktériumokkal szemben ellenálló kórokozók. Ilyen pl. a meticillin rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA), melyet a bulvársajtó leginkább „húsevő” baktérium névvel emleget.

Vajon ki kételkedik a kamillavirág, a galagonyalevél, kakukkfű, lándzsás útifű, ligetszépe, körömvirág és más számos, számtalanszor bizonyított „gyógyszer” hatékonyságában, holott ezek sem láttak még randomizált prospektív, kettős vak, stb. klinikai tanulmányokat, olyanokat, melyekre a „bizonyítékokat követelő” orvosok oly sokszor hivatkoznak. A bizonyítékokat főként az originális gyógyszergyártók követelik, a saját piaci érdekeik védelmében. Hogy jogos-e ez, vagy sem – döntse el mindenki maga. A beteget az orvos azonban nem hagyhatja szenvedni – nem erre esküdött fel.

Az elmondottak alapján egyértelműnek véljük, hogy az antibiotikumok mellett (nem helyettük!) új típusú fertőzés elleni gyógyszerekre van szükségünk – már ma.
Az ezüstkolloid a történelem folyamán számtalanszor bizonyított.

Ezüst kolloid tapasztalatok

Szendy Zsolt Tamás

Az allergia szezon nálam, februártól júliusig tartott, nagyon sok kellemetlenséget okozva nekem és családomnak egyaránt.
Az ezüst fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatásáról olvastam és mivel állandó orr és szem nyálkahártya irritációt okozott az allergia, gondoltam ettől szelídebb megoldás nincs. A sok alkalmazott kémia vegyület, szemcsepp, orrcsepp, tabletták formájában többet ártottak mint használtak.
Negyedik éve, nagy dózisban, naponta minimum háromszor, fújom az orromba, a szemembe, a garatomba. A hatás egyszerűen bámulatos. A tizedére csökkentek a panaszaim és mindezt mellékhatások nélkül idézte elő az ezüst kolloid.
Kenjétek, fújjátok, szívjátok, igyátok következmények nélkül, de az egészségetek megőrzése érdekében.

 

Fuchs Károlyné

Fél éve kezdődött, a férjem lábán egy fekélyes seb.
A bőrgyógyászaton, Fibrolán krémet írtak.
Egy hónap elteltével sem javult,és nagyon sokat fájt a lába, nyilalt. A seb nem száradt be, nyálkás, véres, nedves volt. A rádióban hallottam az ezüstkolloidról. Az interneten megkerestem, megrendeltem egy vasárnap este, már kedden 8-kor bekentem a sebet.
Estefelé megnéztem, és nem akartam hinni a szememnek!
A seb nem volt nedves,és sokkal kisebb lett.Napról-napra látványos a javulás.
Nagyon örülök,hogy rátaláltam az ezüstkolloidra.
Aki még nem próbálta ki az nem tudja mennyire jó.Másra is próbáltam, hatásos volt.

H. Tamás

Körülbelül fél éve kijött rajtam egy futó szemölcs féle,először a lábamon utána a hasamon is pár db. Elkezdtem kenni szaliciles krémmel de nem tüntette el teljesen,meg kissebb heg maradt a helyén,pedig bekentem körülötte vazelinnel is h ne egye szét az ép bőrt. Gondoltam ha már úgy is heges akkor nem szórakozok,elmentem a bőrgyógyászhoz és leszedettem az összeset.Azt mondta a Doktornő,hogy ezek azért jönnek ki mert elsősorban gyenge az immurrendszerem és el vannak szaporodva bennem az ezt okozó baktériumok. Ezek után még kijött rajtam néhány db szemölcs,de nem foglalkoztam vele.
Egyik nap egy barátom beszélt az ezüst kolloidról és mondta hogy próbáljam ki, mert hogy sok mindenre jó.
Elkezdtem a kúrát és a néhány db szemölcsöm teljesen visszahúzódott egy hét alatt. Köszönöm szépen!

Jakab Ferencné

Kisfiam óvodai közösségbe való kerülése után minden héten az orvosnál ültünk (torokfájás, hasmenés, mandulagyulladás). Hetente váltottuk ki az antibiotikumokat. Egy két nap szünet után egy újfajta antibiotikummal kezelték. Ezután próbáltam, az interneten valamilyen természetes gyógymód után nézni. Ekkor hallottam először az ezüst kolloidról. Természetesen beszereztük, és elkezdtem adagolni gyermekemnek. Ezek után elértük azt, hogy 2 hónapot is végigjárt az óvodába a kisfiam. Nagyon ajánlom mindenkinem, a házipatikában azóta is megtalálható, alkalmazzuk a család minden tagján.

H. Tamás

Körülbelül fél éve kijött rajtam egy futó szemölcs féle,először a lábamon utána a hasamon is pár db. Elkezdtem kenni szaliciles krémmel de nem tüntette el teljesen,meg kissebb heg maradt a helyén,pedig bekentem körülötte vazelinnel is h ne egye szét az ép bőrt. Gondoltam ha már úgy is heges akkor nem szórakozok,elmentem a bőrgyógyászhoz és leszedettem az összeset.Azt mondta a Doktornő,hogy ezek azért jönnek ki mert elsősorban gyenge az immurrendszerem és el vannak szaporodva bennem az ezt okozó baktériumok. Ezek után még kijött rajtam néhány db szemölcs,de nem foglalkoztam vele. Egyik nap egy barátom beszélt az ezüst kolloidról és mondta h próbáljam ki,meg h sok másra is jó.Elkezdtem a kúrát és a néhány db szemölcsöm teljesen visszahúzódott egy hét alatt. Köszönöm szépen!


S. Viktor 

Bár mixerként dolgozom több éve, folyamatos találkozásom a citrusfélékkel - különösen a lime-vel - a kezeimen allergiás kontakt ekcémához vezetett.
Sokáig együtt tudtam vele élni és dolgozni, mert szabadnapjaimon kezeim hamar rendbe jöttek, egészen 2008. áprilisáig, ekkor kezeim súlyosan elfertőződtek .
Mivel mindkét kézfejem és három-három ujjam egy nagy nyílt gennyedző sebbé váltak, gyors beavatkozásra lett szükségem.
Véletlen és szerencsés találkozásom itt következett az EZÜST KOLLOIDDAL.
Azonnal kezelni kezdtem külsőleg és belsőleg egyaránt, ami kezeim javulásáig, majd gyógyulásához vezetett. Persze mellette körömvirág krémmel is kezeltem és az orvosi tanácsokat betartottam: fürdés, vízzel való találkozások minimálisra csökkentése, és a kiváltó ok, a lime azonnali megszüntetése.
Hasonló gonddal küszködőknek nagyon ajánlom !

Üdv: Viktor.

Soltész Nagy Tamás

Soltész Nagy Tamás vagyok, Miskolcon születtem 1979-ben és itt is élek, fogtechnikusként dolgozom.
Születésem óta küszködöm az ekcéma okozta bőrpanaszokkal.
Ennek a betegségnek vannak súlyosabb és kevésbé súlyosabb változatai.
A betegség tünetei: nagyon száraz bőr, viszkető foltok amik kisebesednek.
Emellett herpeszem is volt ami csak ritkán okozott tüneteket.
És a legutóbbi betegségem: begyulladt a fülem aminél gombás fertőzést diagnosztizáltak. Kezelték Pimafukort-tal, de még rosszabb lett.
Az ezüst kolloidot egy ismerősöm javallatára próbáltam ki és a herpeszt szinte azonnal megszüntette, kb. két heti rendszeres használat mellett elmúlt az ekcémám is, és a begyulladt fülem is meggyógyult teljesen kb. egy heti kezeléstől amit helyileg a fülembe cseppentve alkalmaztam.
Ez egy csodálatos gyógyszer, amiért hálás leszek örökre!!!!

Zoltán 

A kálváriám körülbelül 6 évvel korábban kezdődött amikor az orvosomra hallgatva megműttettem az orrsövény ferdülésem. A műtét állítólag sikerült, kaptam is az orromon levegőt de ez egy kis idő múlva ismét megváltozott megint folyamatosan bedugult.
Felkerestem az orvost és adott valami antibiotikumot mondván valamilyen fertőzés van az orromban és hogy majd ez helyre teszi. Ez a folyamat kisebb nagyobb megszakításokkal így ment addig míg egy vérvétel megállapította hogy magas a fehérvérsejtjeim száma valahol gyulladás van a szervezetemben.
Vissza a fülorrgégére ott megint azt mondta a doki az orrom miatt nem lehetséges, amikor már csontvelő mintát szerettek volna venni tőlem egy kicsit megrémültem és gondoltam egyet és kivizsgáltatom magam a főváros valamelyik kórházában is.
Öt év után itt fordult elő először hogy kenetet vettek az orromból és kiderült hogy egy staphilococcus nevezetű baktérium a ludas.
Megkérdeztem a kezelő orvos hölgyet hogy tud e ezzel valamit kezdeni? A válasz természetesen igen volt megint ugrott a húszezer a zsebbe boldogan indultam a patikába a hétezer forintos antibiotikumért és irány haza. Amit olvastam a tájékoztatóban nagyon elrettentő volt a lehetséges mellékhatásokra vonatkozóan de mit tehet az ember, beszedi hisz egy jól kitanult orvos adta. Mondanom se kell pont annyit ért mint az összes többi amit addig használtam. Nem volt más hátra kénytelen voltam utána járni ennek a baktériumnak mi lehet ez?
Nem sokáig kellet böngésznem hogy eldurranjon az agyam és rájöjjek mi a helyzet. A baktériumról az első sorban vastagon szedve az volt írva hogy egy úgynevezett kórházi baktérium és a ma ismeretes antibiotikumokkal kiirthatatlan a szervezetből.
"Nagyszerű" gondoltam, és elkezdtem magam beleásni az ügybe és akkor bukkantam az ezüstkolloid csodálatos tudományára.
Be is szereztem amerikából egy jó minőségű kolloidot(rendkívül fontos a minőség nem mindegy milyen vízből állítják elő), amivel sikeresen kezeltem a betegségem, igaz beletelt pár hónapba de meggyógyított!
Ezek után két dolog merült föl bennem, ha az orvosok tudják hogy ez a baktérium antibiotikum rezisztens akkor miért nem mondja hogy valamit találjak ki mert fölöslegesen nem gyilkol gyógyszerekkel ami nem hatásos, ha pedig nem tudja újabb kétségek merülnek föl szintén szakmailag, hogy az orvosi egyetem elvégzése után nem ártana a szakirodalmat forgatni. Az viszont valószínűbb hogy ezen gyógyszerek alkalmazása után jó pénzt kap vissza a gyártótól feltételezhetően mert bután nem lehet az emberből orvos. Nem rabolnám tovább idejüket kálváriámmal remélem van olyan akin ezzel az információval segíteni tudtam, de szívesen válaszolok ha valakinek egyéb kérdése lenne.Üdvözlettel Zoltán rzolee@freemail.hu

Lipcsei Zsuzsanna – Hegymeg

„Rokkantnyugdíjas vagyok, krónikus betegségben szenvedek. Több, mint egy éve fogyasztom az ezüstkolloidot, s azóta nem kellett antibiotikumot szednem. Én is sokszor azt gondoltam, hogy a leírt vélemények, biztos a forgalmazó reklámszövegei, de ez esetben tudom, hogy ez nem így van. A környezetemben már mindenki fogyasztja, az unokáim azóta sem hiányoztak az iskolából. Azt hiszem, ezek a tények magukért beszélnek.„

Tímár Tamás – Nyíregyháza

„3 éve használom a terméket. Ha orrba adagolja az ember, tökéletesen kiöli a bacikat és nincs sárga váladék. A gyerekem 3 éves kora óta kapja, azóta ritkábban beteg megfázással. A feleségem bőrfertőtlenítésre, a pattanásokra használja sok sikerrel.”

Szercsikné Jevtuhov Szílvia – Komló

„ Én az ezüstkolloidot nőgyógyászati panaszaimra használom nagy sikerrel. Humán Papilloma Vírus 16-ot állapítottak meg nálam és azonnali műtétet javasoltak, de én nem egyeztem bele, mert babavárás előtt álltam. Ajánlásra az ezüst kolloidot kezdtem inni, 3 hónap múlva teljesen negatív lett a citológiám és a HPV is negatív lett.
Azonnal teherbe estem és született egy gyönyörű kislányom, és ezt az ezüstkolloid gyógyító hatásának köszönhetem.”

Deák Tímea

Az ezüstkolloidot használom 3 éve. Dr. Juhász György nőgyógyász szakorvos ajánlotta nekem. Nőgyógyászati panaszoknál gyulladáscsökkentő hatása kiváló.
Ezen kívül influenzás tüneteknél, megfázásnál vírusölő hatását tapasztalom. Has ználom torokfertőtlenítésre is téli szezonban.
Ezen túl kiskutyám (yorkshire terrier) vizében is állandó az ezüstkolloid.
Neki immunerősítőként hat, mivel légcsőproblémái miatt el kell kerülnünk, hogy megfázzon. A termék megfizethető, és bátran ajánlom másoknak.

Parázsóné Molnár Mónika

Olyan munkahelyen dolgozom, ahol ki vagyok téve évszaktól függetlenül, sorozatos felső légúti megbetegedéseknek. Tavaly természetgyógyász javaslatára használtam ezüstkolloidot.
Tavaly ősz óta sem arcüreggyulladásom nem volt, sem náthás nem voltam! Használata során észrevettem magamon, hogy energikusabb lettem és kevésbé voltam fáradékony! Nálam a Termékük bizonyított, örülök, hogy annak idején az Önök termékére találtam és hogy kipróbáltam!

Kovács Ildikó

Vegyèszmèrnök papánk (87 èves) mèg az aftára is ezt ajánlotta!



BEMER tapasztalatok

Kedves Renáta!

Elnézést, hogy csak most jelentkezem. 
A kezelés összegzését ígértem Önnek.
Másfél éves fiammal január közepén történt a balesetünk, jobb kezén a mutatóujj első ujjperce szinte teljesen leszakadt. A kórházban nem sok esélyt láttak arra, hogy megmenthető a teljes ujj, de szerencsénkre egy kísérletet tettek (az orvos mondta így).
Azt mondták a műtétet követő egy hétben kell a vérkeringésnek megindulnia, de csoda lesz ha megtörténik. Ekkor jutottunk el Önhöz és a Bemerhez.
Egy hétig itthon napi háromszor-négyszer használtuk a kézi egységet.
Legnagyobb örömünkre a vérkeringés megindult. Ezt követően még két hétig jártunk Önökhöz kezelésre. Mindig kedvesen, barátságosan fogadtak bennünket. Fiam örökmozgó, így lekötni a figyelmét, negyedóráig egy helyben ültetni nem könnyű.
Önök mindig segítőkészek voltak és türelmesek.

Jelenleg várunk egy budapesti professzorra, hogy megvizsgálja az izületeket, inakat. A kötés már lekerült a kezéről, és a sebe is szépen gyógyul, márcsak a körménél van egy kisebb seb. Még egyszer köszönünk mindent!

Sz. Józsefné

T. Kovács Renáta!

2012. decemberében súlyos csuklótörést szenvedtem, mivel konzervatív módon, gipszeléssel nem rögzültek a csontok, műtétre került sor. Fémlapocska és csavarok erősítették meg a csuklócsontok illeszkedését. Hasonló helyzetben öt évvel ezelött voltam a másik kezemmel, de azt nem kellett operálni. A mostani, operált kézre körgipsz került hat hétre. Ebben az állapotban kerestem fel a kolléganőjét a szfvári Bemer kezelőhelyen, háziorvosom javaslatára. Tíz alkalommal voltam Önöknél kezelésen. Mikor lekerült a kezemről a gipsz, és önállóan kellett a kézfejnek és alsókarnak a mozgásba belejönni, a kezelések hatására ez sokkal kisebb mértékű fájdalommal járt, mint a másik kezem esetében!

Van összehasonlítási alapom a két kezem gyógyulását illetően, gyorsabbnak érzem a kezelt kezem gyógyulását. Jelenleg gyógytornára járok, és köszönöm az utólagos, tornát kiegészítő kezelést!

Jól éreztem magam Önöknél, köszönöm a segítőkész, udvarias légkört és figyelmet. További eredményes, és sikeres munkát kívánok Önnek! Segítsenek minél több beteg emberen!


"Oli"

Fiatal férfi páciensünk autóbaleset következtében elveszítette egyik lábát, művégtagot kapott, amivel járását jól korrigálja.
Másik lábán azonban az amputációt követő évben viszkető, vöröslő bőrkiütés jelentkezett, amivel számos bőrgyógyásznál megfordult. Több intézményben vizsgálták, de az alsó lábszáron körkörösen jelentkező elváltozást nem tudták pontosan diagnosztizálni, így a bőrgyógyász szakorvosok által alkalmazott terápiák – gyógyszerek, kenőcsök, fürdők - csak átmeneti javulást hoztak, a vörös elváltozás és a viszketés rendre visszatért.
OLI igen elkeseredett állapotban, végső megoldásként fordult hozzánk és az első perctől bízott a BEMER terápia eredményességében.
Természetesen nem próbáltuk meg diagnosztizálni a bőrbetegséget, de az volt a véleményünk – amit egyébként a belgyógyász is megerősített – hogy a lábon található elváltozás keringési problémával is összefüggésbe hozható, ezért a BEMER készülék vasomotiós programjával indítottuk a kezelését, amihez fényterápiát alkalmaztunk.
Igen rövid idő alatt látványos eredményt értünk el a bőr sípcsont feletti részén: előbb elhalványult, majd megszűnt a vörösödés és a viszketés.
A vádli kezelése hosszadalmasabb folyamat volt és mivel munkája miatt a páciens rövid időre megszakította a kezelést, így ezen a területen a javulás csak lassan, a rendszeres kezelés folytatása után állt be.

Mota Néni

70 éves páciensünknek évekkel ezelőtt agyi infarktusa volt, amiből nehezen érthető, lassú beszéd, emlékezetkiesés, szédülés maradt vissza. Az agyi történés óta orvosai ugyanazokkal a gyógyszerekkel kezelték, állapota – saját megítélése szerint is – folyamatosan romlott és ez elkeserítette, időskori depresszió jelei is mutatkoztak nála.

A BEMER kezelés megkezdését követő néhány napon belül elmúlt a szédülése, amitől már bátrabban kezdett mozogni, jobb lett a hangulata és egyre inkább bízott a kezelés eredményességében. Folyamatosan több héten keresztül napi rendszerességgel részt vett a terápiában, beszéde pedig napról napra javult. Ezután már ritkítottuk a kezeléseket, kétnaponta jött és MFA-val a tarkót is kezeltük. A páciens ezután örömmel arról számolt be, hogy a környezetében is észlelték, hogy felgyorsult a gondolkodása, érdeklődése visszatért.
Jó fizikai közérzete mellett hangulata is megjavult.
Rendszeresen jár a kezelőhelyre, „ emlékeztető” kezelésekre.

"Cica"

Fiatal lány beteg szintén agyi infarktuson esett át, súlyos következményekkel. Szülei mindent megtesznek a teljes felgyógyulása érdekében, így a BEMER kezelésben is egy olyan lehetőséget láttak, ami segíthet a fiatal lánynak abban, hogy teljes életet élhessen.

Állapotára való tekintettel alacsony intenzitással ill. vasomotiót biztosító programokkal kezeltük. Közben persze az édesapa is kapott a fájó vállaira az MFA-val fájdalomcsökkentő kezelést. Ő gyorsan javult és ezt érzékelte is. A fiatal lány laboratóriumi értékei, orvosi műszerekkel mért vizsgálati eredményei nem mutattak változást, az apa aggódott emiatt.
A doktornő azonban – aki évek óta kezeli a fiatal lányt – érzékelte, hogy Cica hangulata megváltozott, szívesen megszólal, érdeklődik a környezete iránt. Erre felhívta az apa figyelmét, aki megerősített, hogy lánya ismét elővette nyelvkönyveit, foglalkozik a tanulással.
Megnyugtatta a doktornő, hogy ezek pozitív jelek és idővel a BEMER kezelés mellett minden bizonnyal az objektív eredmények is mutatják majd Cica állapotában a kedvező változást.
Jelenleg is folytatjuk a terápiát.

Irmus Néni

A 78 éves diabeteszes beteg a tél folyamán elesett és megütötte a sípcsontját. A véraláfutásos sérülésből nehezen gyógyuló, mély fekélyes seb lett, amire az orvosok azt mondták, hogy jó esetben több hónapig is elhúzódik a gyógyulása, de rossz esetben akár amputációra is sor kerülhet.
(A sérülés miatt végzett vizsgálatok ugyanis végtagkeringési problémákat is feltártak.)

A nénit a lánya hozta BEMER kezelésre, aki már korábban is hallott a BEMER-ről, bízott az eredményességében. Az idős hölgy – bár nagyon meg volt ijedve a kilátásba helyezett amputáció miatt – kezdetben kételkedett a kezelésben. Néhány kezelés után azonban megállt az addig romló fekélyesedés, majd újabb néhány fényterápiás kezelés után már a javulás is beindult.
Irmus néni lábát 6 hétig kezeltük.
Ezen idő alatt szinte teljesen begyógyult a lába, szóba sem került az amputáció.


Menedzser Úr

Középkorú, hosszabb idő óta depressziós férfi beteget hozott BEMER kezelésre a feleség azzal, hogy a család már mindent megpróbált a családfő gyógyulása érdekében, de sem gyógyintézeti kezelés, sem a pszichiáter által felirt gyógyszerek nem javítottak az állapotán.

A páciens türelmetlen volt, az első kezelések alkalmával kifejezetten ellenségesen viselkedett. Elengedhetetlen volt a megfelelő motiváció kialakítása a betegben.
Végül úgy döntöttünk, hogy ezt rábízzuk a BEMER készülékre és Kövi Szabolcs relaxáló, nyugtató zenéjére.

Alacsony intenzitású programmal indítottuk a BEMER kezelést, de a korábbi bokasérülésére az MFA-val helyi fájdalomcsillapító kezelést is adtunk.
A legnagyobb meglepetésünkre már a harmadik kezelés alkalmával elégedetten újságolta a páciens, hogy csökkentek a bokafájdalmai. Ettől kezdve már szívesen járt a BEMER kezelésekre, bízni kezdett a terápiában és amikor a pszichiátere is megerősítette, hogy a BEMER kezelés „biztosan használ, ha jólesik”, akkortól érzékelhető javulás állt be a kedélyállapotában. (pl: beveszi az orvos által más betegségére felírt gyógyszert). Ezt a családtagok is visszaigazolták nekünk.

Anyus

A háziorvosi rendelő várójában találkozott a kezelőhelyünket ismertető plakáttal az az idős beteg, aki már több évtizede inzulinos cukorbeteg, keringési problémák miatt szédül, fülzúgása van és balesete miatt járása is bizonytalan. Az utóbbi időben férje nélkül már a lakásából sem mert kilépni, kísérővel jött el az első BEMER kezelésre.

„Maguk biztosan segíteni fognak rajtam!” ezzel lépett a kezelőbe és ettől fogva mindvégig lelkesen, aktívan járt kezelésekre. Életkorára és többszörös betegségére figyelemmel alacsony intenzitású és vasomotiós hatású programokkal kezdtük meg a kezelését. Néhány kezelés után Anyus örömmel állapította meg, hogy az őt évek óta kínzó szédülése úgy múlt el, mintha elvágták volna. Igyekeztünk „visszafogni” a lelkesedését: csodákra nem vagyunk képesek, az ő korában már előfordulhat hogy visszatér a szédülés, ha a kiváltó ok nem szűnik meg. Anyus azonban már hajthatatlan maradt: most már akárhová elmennék, még akár a városba is!

Az ilyen és ehhez hasonló pillanatok adnak erőt és bátorságot ahhoz, hogy továbbra is igyekezzünk teljesíteni az eddig felvállalt küldetésünket: idős emberek életminőségét javítani lehet és kell a BEMER terápia által biztosított lehetőségekkel.

Rövid esetleírások:

Ízületi fájdalmak miatt járt BEMER kezelésre a páciens, amikor egy alkalommal beszélgetés közben megemlítette, hogy milyen komoly székelési problémái vannak. Az alkalmazott terápiát ettől fogva kiterjesztettem a hasi régióra és a párna applikátorral kezeltem, de ekkor különösebb magyarázatát nem adtam a vendégnek.
Amikor lejárt a bérleti kezelés, a páciens szóba hozta , hogy amíg járt a terápiára, nem voltak problémái, de azóta ismét gondja van az emésztéssel. Emlékeztettem a hasára rakott párna applikátorra és az annak köszönhető élettani hatásra.
Abban maradtunk, hogy újra vesz bérletet…

Idős bácsi reumás fájdalmak miatt jelentkezett BEMER kezelésre, hosszabb időre vett bérletet. MFA-val kezeltem a fájó testrészét, amikor az után érdeklődött, hogy tényleg hatással van-e a kezelés a potenciazavarokra (merthogy a plakáton azt olvasta).
Igyekeztem megnyugtatni, hogy biztosan jó hatással lesz a férfiasságra is a kezelés.
A páciens azonban aggóni kezdett, hogy ő most mit csináljon, mert neki a kardiológusa megtiltotta a legénykedést…

Ötvenes éveiben járó, fiatalos megjelenésű férfi páciens jött a kezelőhelyre azzal a kifejezett kívánsággal, hogy a BEMER kezeléssel energizáljuk, mert érzi a teljesítőképességének csökkenését. Hosszabb időre szóló bérletet vásárolt, másnap már jött is kezelésre.
Tájékozottnak tűnt, nem bonyolódtunk bele a BEMER impulzus speciális sajátosságaiba, a MIKRO TESLÁK és amplitúdók kérdéseibe.
A páciens a késő délutáni órákban érkezett a kezelésre, s mivel előző nap kifejezett kívánsága az energizáltság növelése volt, ennek megfelelően kezdtem kezelni.
Jól reagált a kezelésre, elégedetten ment el.

Másnap a délelőtti kezelésre jött a páciens és arra panaszkodott, hogy az éjszakát ébren töltötte, semmit nem tudott pihenni és nagyon fáradtnak érzi magát, valami ellazító, nyugtató programot adjak. Ennek megfelelően kezeltem.
A következő napon a páciens elmondta, hogy a kezelésről egyenesen a munkahelyére ment, ahol egész nap alig bírt ébren maradni, a feje majdnem lesett az álmosságtól és számon kérte, hogy mivel kezeltem előző nap. Közöltem vele, hogy a kívánságának megfelelően nyugtató, lazító programmal. Ez sem volt számára megfelelő, mert ő az energizáltsága érdekében jár BEMER kezelésre.
Végül eldöntöttem, hogy továbbra is a lazító kezelést alkalmazom a páciensnél, legfeljebb elalszik a munkahelyén. Erre nem került sor, mert megállapodtunk, hogy ezután mindig azonos időben, munka után, a késő délutáni órákban jön kezelésre. Folytattam a lazító kezelést, alacsony intenzitással. Napok múlva arról számolt be, hogy végre „eltaláltam” a helyes terápiát, mert nyugodtan átalussza az éjszakát, kipihenten ébred, energikusan megy dolgozni.
A legnagyobb eredmény mégis az volt, amikor – az egyébként közgazdász foglalkozású – páciens levezette, hogy a BEMER bérlettel pénzt spórolt meg. Hogyan? A kezelések után annyival kevesebb cigarettát szívott el, hogy abból kitellett a bérlet ára.


Zelenka Vilmos vagyok, 12 éve inzulinnal kezelt cukorbeteg.

Szeretném megosztani történetemet és tapasztalatomat, hátha néhány ember segítségére lehetek problémájuk megoldásában.
Sorstársaim pontosan tudják, milyen szövődményekkel kell hogy együtt éljen egy diabéteszes. A rossz vérkeringés miatt a talpam és a bokám szinte folyamatosan dagadt és fájdalmas volt, majd 2010 márciusában bekövetkezett az akkor elkerülhetetlen lábujj-amputáció. Épphogy kezdtem lelkileg is kiheverni a műtétet, amikor rádöbbentem, hogy egy másik lábujjamban sem érzek már semmit…
Rettentően elkeseredtem: ez így fog folytatódni, míg lassan a lábam is oda lesz?
Novemberben egy helyi újságban olvastam a BEMER terápiáról, ami látványosan javítja a zavart vérkeringést. Gondoltam, közel van, csak használ valamit, kipróbálom.
Azóta hetente kétszer járok kezelésre, de már a 4. alkalom után látványos változásokat vettem észre: elmúlt az állandó túszúrásszerű fájdalom, újra meleg járja át a lábamat, könnyebbé vált a járás és a bokaduzzanat is jelentősen csökkent.
Alízka, a pedikűrösöm szerint döbbenetes a különbség a talprészen, mert újra él a bőr és zsírral telítődött. Azóta ő is ellátogatott a kezelésre, hogy megismerhesse azt a gépet, ami nekem ennyit segített.
Meg szeretném említeni, hogy az erős fülzúgásom is enyhült és a kedélyállapotom is sokkal jobb. (Vagy lehet, hogy a kezelések alatti nagy beszélgetések vannak rám ilyen hatással?)
Szívből ajánlom minden vérkeringési zavarral küszködő betegnek, hogy használják ki ezt a helyi lehetőséget és ne várjanak addig, amikor már késő.

Üdvözlettel,

Zelenka Vilmos, Veresegyház

 

Missurai Géza, Budapest III.ker.

"Szeretném kifejezni köszönetemet Önnek, hogy megismertette velem a Bemer készüléket.
Mivel 65 éves vagyok és 3 infarktus, meg 50 év dohányzás áll mögöttem, már az
első kezelés után telefonon újságoltam a fiamnak, hogy mennyire fantasztikus hatással van rám ez a BEMER. Feleségemmel azonnal ki is béreltünk egy készüléket és elkezdtük a mindennapos használatát .
A javulást méterekben és idő intervallumokban mértem pl. a  kert végéből, ami kb 100m enyhe emelkedő, nem tudtam egyszerre megtenni a távot a házunkig, vagy eljutni a legközelebbi boltba sem volt egyszerű eset, pedig ott csak sík tereppel küzdöttem .
A rendszeres napi használat elképesztő és nagyon gyors változást hozott számomra. A harmadik hétre állt be a jelenlegi állapotom, ami rendkívüli dolog a számomra, ugyanis a mindennapi teendőket (fűnyírás, bevásárlás, egyéb ház körüli teendők) minden nehézség és teher nélkül vagyok képes elvégezni.
Mivel feleségem asztmájában is jelentős javulás állt be, úgy döntöttünk, vásárlunk egy BEMER készüléket, hogy ne kelljen lemondanunk a teljesebb életről. Köszönjük!"

 

Huszár László, Veresegyház

"3 évvel ezelőtt egy súlyos gerincsérülést követően kerültem a Misszió Egészségügyi Központ rehabilitációs osztályára. Fél éven át tartó 4 végtagot érintő bénulás után a folyamatos gyógytornának és fizikoterápiának köszönhetően elindult a lassú gyógyulás.
A rehabilitáció részeként minden nap BEMER terápiában is részesültem.
Meggyőződésem, hogy a rendszeres BEMER használat is hozzásegített ahhoz, hogy mostanra segédeszköz segítségével kisebb távokon járni tudok.
Gyerekeimnek hála, azóta otthon is BEMER-ezek, de most már a feleségemmel együtt. Az ő magas vérnyomása 1 hetes kezelés után beállt a teljesen normális értékre.
Köszönjük ezt a lehetőséget!"


Varga Istvánné, Veresegyház


"84 évesen az unokáméknál próbáltam ki a BEMER matracot, mert azt mondták, jobban fogom érezni magam. Sajnos gyógyszert szedek cukorbetegségre és nagyon remegnek a kezeim.
Csak otthon vettem észre, hogy a kezelés után eltűnt a zavaró, erős remegés.
Másnap megint meglátogattam őket és azóta is szívesen fekszem rá a matracra."


Missurai László, Veresegyház

"44 éves vagyok, egy részleges izomszakadás történt sportolás közben a jobb vádlimban. Tavalyi évben sajnos a másik lábammal már átéltem ugyanezt a sérülést. A gyógyulás az első három héten akkoriban teljes pihentetéssel és terhelés nélkül történt, csak járókerettel tudtam közlekedni házon belül. A negyedik héten házon belül járókeret nélkül tudtam közlekedni, majd az ötödik héttől folyamatos apróbb terhelésekkel elértem, hogy a hatodik héten nem 100%-os, de folyamatos terhelések által regenerálódott, majd lassan visszaállt az eredeti állapot.
A jelenlegi sérülésnél a második napon elkezdtem használni a Bemert és nagyon gyors gyógyulás lépett fel. Ami azt jelenti, hogy egy hét pihentetés után a második héten már nem kellett járókeret használnom és a harmadik hét végére már egész napos terhelést is bírt a lábam. Az eredmény: a gyógyulási idő a felére csökkent.
Az egy hónap alatt, amíg a készülék nálunk volt, a feleségem is elkezdte használni. Az ő lábai visszeresek, amelyek időnként begyulladnak és ez nagy fájdalommal jár. Többféle kezelést kipróbált, amelyek enyhítették ideiglenesen, de megoldani nem tudták a problémát. A BEMER készülék használata során a fájdalmak teljesen megszűntek, a csomók és a hajszálerek körülötte felszívódtak.
Bátorítok mindenkit, ha már egyszer létezik egy kipróbált és hatásos terápia, akkor ne várjanak, hanem alkalmazzák!"

"Kéztörésem után a BEMER terápia segítségével csontjaim a szokásos gyógyulási idő fele alatt összeforrtak. Családom körében azóta is rendszeresen használjuk az immunrendszer erősítésére. Energiaital helyett mi BEMER-t "fogyasztunk"! Mindenkinek csak ajánlani tudom!"

Fekete Krisztina
A Black Angels Szalon fodrásza
Veresegyház

 

Pajzsmirigy alulműködés, videó: https://www.youtube.com/watch?v=iy1ouGU20AE

 

H. László - 40 éves

Fizikai megterhelést követően a jobb alkarom izomzata mindig begyulladt. Munkámat nem tudtam megfelelően elvégezni. 5 bemer kezelést követően a fájdalmaim teljesen megszűntek. Elkezdtem a fokozatos terhelést.

T. Zoltánné - 51 éves

Erős fülzúgásom miatt kerestem fel a Bemer kezelőt. 4. alkalom után időhiányom miatt gondot okozott a kezelőbe való eljárás. Ezért úgy döntöttem, hogy kibérelem a készüléket, és otthon folytatom tovább a kezelést. Az 1 hónapos bérlés alatt a fülzúgásom teljesen megszűnt. Nyugodtabb, és kiegyensúlyozottabb vagyok. Férjem is nagy hasznát vette a készüléknek az érszűkülete miatt.

G. Lászlóné - 76 éves

Fülzűgás, hallásromlás, és bal oldali tarkó nyomás miatt döntöttem a kezelés mellett. 3. alkalom után a tarkónyomásom teljesen megszűnt, éjszakai alvásom javult. 6. kezelés után jelentősen javult a közérzetem, és önállóan, biciklivel tudtam eljárni a kezelésre. 8. kezelésnél a hallókészülékemet már nem raktam vissza. Nagy mértékben javult a hallásom. Most már csak havi pár fenntartó kezelésre járok.

D. Károlyné - 65 éves

Sérvem miatt jobb lábamban nagyon erős fájdalmam volt. Éjszaka nem tudtam aludni. Köszönettel tartozom, hogy a kezelést a saját otthonomban tudtam megkapni. Most jól alszom, a fájdalmaim elmúltak. A közérzetem nagyon jó. Energikusabbnak érzem magam.

S.Marianna - 52 éves

Nekem több mindenre is nagyon bevált.Pl. a vesénél cisztám és kövem is volt,, azt 20 kezelés megszüntette, pedig nagyon rosszul voltam,és a vesekövem is eltünt, pedig már műteni akartak.
Allergiára is használtam, szintén jól lettem Tőle, a gyógyszert is elhagyhattam, parlagfű virágrás idején. A párom a térdére kapta, neki is megszüntek a fájdalmai, elviselhetőek lettek.Pedig neki is műtétet javasoltak. Nagyon sok mindenre jó, érdemes kipróbálni.

Lágylézer tapasztalatok

Mészáros Lajosné, Putnok

Kedves Renáta!


Az Ön javaslatára 2014. októberében vásároltam egy lézer RAPTOR  készüléket.
Arról szeretnék beszámolni Önnek, hogy miyen eredményt értem el az eltelt idő óta.
Napi rendszerességgel az esti órákban használom a készüléket 30 perc időtartammal.
Az eredmény pedig lenyűgöző.
Sok gyógyszert szedtem: vérnyomás csökkentő, koleszterin csökkentő, 2 féle keringés javító, vízhajtó, véralvadás gátló és 2 féle lábgörcs ellen.
Az eltelt idő alatt javult a laboreredményem és úgy gondoltam abbahagyom a gyógyszereket. Ennek kb. 3 hónapja. Először a háziorvosomnak nem mertem mondani, de úgy gondoltam tudnia kell róla, hát elmondtam neki. Meglepődött és csináltunk egy 2 hetes napi vérnyomásmérést. Ő is úgy látta, hogy nem ad okot a gyógyszerek szedése, az eredmény, sőt a labor eredményem sem romlott.
A családomban apai ágon sok mindenkinek volt gondja a keringéssel és ez sok betegséget hozott magával. Szeretnék kivétel lenni a sorban, és ez a gondolat is segített, hogy megvásároltam a készüléket.
Örülök neki, hogy így döntöttem és javaslom, hogy mások is kövessék példámat.


Hálás Köszönettel, Mészáros Lajosné
Putnok, 2015.01.23.


Farkas Gyuláné

Tisztelt Renáta!


A RAPTOR lézeres műszert kb. 2 éve használjuk nagy megelégedésünkre.
8 éve vagyok cukorbeteg. Gyógyszer mellett a cukorszintem 3 havi átlaga sajnos 14 volt, amióta használom a lézert, lecsökkent 7-re. Nem fázik a lábam, nem zsibbad, mint azelőtt. Könnyebb a járás, könnyebb az itthoni munka. Régi 160-as vérnyomásom 140 alatt van, gyakori szédüléseim elmúltak.
Szüleim ajándéka volt a műszer, így köszönöm nekik és önöknek, hogy minőségibb életet élhetek.
Kívánom, hogy még több betegen tudjanak segíteni.


Köszönettel, Farkas Gyuláné, 2014.12.18.


Dorogi Károlyné és férje, Tököl

Tisztelt Renáta!


Köszönetünket, hálánkat szeretnénk kifejezni Önnek, hogy lehetőséget biztosított számunkra és megismerhettük a VERO lézerterápiás készüléket.
Nem volt kérdés, azonnal meg is vásároltuk a készüléket, ugyanis hosszú évek óta sok problémával küszködtünk.
Tüneteink a következők voltak:
Magas vérnyomás (170/110), fülzúgás, állandó hideg kéz (erősen zsibbadt is), hideg lábérzetem volt. Sokszor, ha mentem valahova többször meg kellett pihennem, mert nagyon nehezen vettem a levegőt, fulladtam és enyhén szorító mellkasi érzésem volt. Napokig éreztem magam fáradtnak, pedig alig csináltam valamit. Naponta hat féle gyógyszert kellett szednem.
A férjem szintén magas vérnyomással küszködött.
Nagyon örülünk, hogy jó döntést hoztunk, mert azóta az egészségünk, életünk teljes fordulatot vett pozitív irányba.
Nagyjából két hónap múlva érezhető volt a hatása és a közérzetünk is sokkal jobb lett, egészségesebbek, aktívabbak lettünk.
Mára a hat gyógyszerből csak kettőt kell szednem! 
A készülék napi rendszeres használata mellett a vérnyomásom beállt 130-140/80-ra, már nem kell szednem a gyógyszert. A fülzúgásom teljesen megszűnt , és a kezeim, lábaim újra melegek, az erős kéz zsibbadásom is a múlté. Fulladásom is megszűnt, sőt nagyon mély lélegzeteket tudok venni. Férjemnek is megszűntek a vérnyomás problémái. Így magabiztosabban és bátrabban indulunk el a férjemmel akár egy sétára, vagy egy nagyobb bevásárlásra is.
Még egyszer szeretnénk megköszönni, hogy segített rajtunk.


Üdvözlettel: Dorogi Károlyné és férje
Tököl, 2014. december 2.


Nagy József, Ecséd

Tisztelt Renáta!


2014. augusztus elején rendeltem meg a VERO készüléket.
/Pár évvel ezelőtt enyhe agyi infarktusom volt, rendszeresen magas a vérnyomásom./
Azóta minden nap használom, reggelente 30 percet mindkét orrlyukban.
Azóta több dolog is változott az életemben. Eddig két tablettát szedtem a magas vérnyomásomra, ami 170-180 között volt. Mióta a készüléket használom, ez már csak 130-140 közé esik, ezért csak egy tablettát szedek.
Prosztatámra is tablettát használtam, mára ezt is elhagyhattam, úgy, hogy nem okoz semmilyen panaszt. Közérzetem jobb, terhelhetőségem nőtt.
Ma megtörtént az ellenőrző vérvétel. Nagyon örültem, mert a vörös vértestjeim szabadon mozognak, gyönyörű szabályos kerek formát mutatnak.
Köszönöm, hogy kipróbálhattam a műszert, nagymértékben javított az életminőségemen. Egyedül élek, nincs kire számítanom baj esetén, ezért megnyugvás ez a készülék számomra.

Ecséd, 2014. november 23., Nagy József


Diószeginé

Tisztelt Kovács Renáta!

Lassan már egy éve annak, hogy megismertette velünk az Ön által forgalmazott RAPTOR lézeres orvostechnikai eszközt.
Egy percig sem volt kétséges, hogy ez a mini belgyógyászati segédeszköz, amely oxigénszállító képessége által javítja a végtagok vérellátását, az anyagcserét, szív -és agyi érrendszerek betegségeinek gyógyítását, stabilitásérzést biztosít a készülék rendszeres használójának, így személy szerint nekem is. Habozás nélkül megvásároltuk. Mióta magunkénak tudhatjuk ezt a készüléket és naponta használjuk megszűntek az álmatlan éjszakák, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Könnyebben járok a lépcsőkön, memóriám is javult. Angínás szorító fájdalmaim ritkultak, fejfájásaim is. Megszűntek visszereimben az égő, feszítő fájdalmak. Vérnyomásomban sincsenek kiugrások (erre gyógyszeremet továbbra is szedem).
Elmúlt az évek óta kialakult savasodásom.
Nem szédülök, járásom stabil, teljesítő képességemre büszke vagyok.
Tudatosan sok vizet iszom. A kezelések előtt erre külön figyelmet szentelek.
Már jó mélyeket tudok szippantani a levegőből.
Fentiek hatására bátran elhagyhattam altató, valamint hörgőtágító, savcsökkentő, vízhajtó, sópótló gyógyszereim szedését.
Ajánlom mindenkinek, kezelése egyszerű.

Tisztelettel, Diószeginé


Nagy Miklós és neje, Erdőkertes

Kedves Renáta!


Szeretnénk visszajelezni az eddig elért eredményeinket Önnek!
A RAPTOR lézeres terápiát 2013 februárjától alkalmazzuk rendszeresen. A használat előtti időkben mindkettőnk vérnyomása magas volt!!! A koleszterinünk 7 fölött volt, a triglicerid nekem 3 fölött!!!
A vérnyomás csökkentő tablettákat kb. egy év lézeres vérterápia használata után teljesen el tudtam hagyni, a koleszterin szint laboratóriumi értéke 5,6-ra csökkent koleszterin csökkentő tabletta nélkül (amit nem voltam hajlandó szedni), és a triglicerid normál értékű lett, már nincs eltérés.
A cukor értékét is mindkettőnknél karban tartja, kezelések megkezdése előtt volt 8 fölötti mérés, most mindkettőnk cukra 6 - körüli méréseket mutat!
Végezzük a ház körüli teendőket, létrázunk, kertészkedünk, stb...boldogan! Jól vagyunk és ez a lényeg!!!
A műszerük fontos a számunkra, nekünk valóban segít egy jobb életet élni!

Köszönettel, Nagy miklós és neje, Erdőkertes


Nagy Károlyné

Kedves Renáta!


Nagyon örülünk, hogy találkoztunk Önnel, mert meghozta a jobbulást számunkra.
1993 óta vagyok cukorbeteg, 1998 óta inzulinnak élek, akármit csináltam nem ment le a cukrom 16-18-ról. De amióta a VERO-t használom, azóta beállt a cukrom 6-ra. A háziorvos is elcsodálkozott, hogy mit csináltam, hogy így lement a cukrom.
Elmondtam, hogy milyen készüléket használok és ő azt mondta, hogy nem is hallott róla.
A férjem majdnem ötven évig dolgozott mirelit áruval és a térdei nagyon fájtak, mióta használja a készüléket, azóta a 10. emeletről minden reggel gyalog megy le, gyalog jön fel az újsággal.
Nemrég voltunk szemorvosnál mindketten és azt mondta a szemész orvos, hogy eldicsekedhetek a diatetikusnak, hogy nagyon szép a szemfenék.
Örültem a találkozásnak.

Tisztelettel, Nagy Károlnyé


Bocsi Istvánné és Bocsi István, Vác

Tisztelt Kovács Renáta!


2014. januárjában vettünk a SAFE LASER 150 lézerterápiás keringés javítót Önöktől!
Minden nap használva van, ugyanis férjemnek volt előtte 2 infarktusa és 2 agyvérzése is, valamint 6-8 éve megállapították nála a Parkinson kórt.
Állapota aggasztó volt a család számára.
2 éve használja a lézert, a koleszterin 7-8 között volt, az orvos meglepetésére normál értékű lett. A föorvosunk Dr. Szőnyi Mihály nagyra értékelte a műszer hatását, nagyszerűnek értékeli a csodás laborleleteket, melyen azóta sincs romlás, annak ellenére, hogy nem diétázik, imádja a disznósajtot!

Állapota 2 éve nem rosszabodott!
Nekem 1988. óta cukorbetegségem van, a cukrom régebben kiugrott sokszor 9-re is, gyógyszer és diéta mellett (egyszer már 10,2 volt).
Mióta a lézert minden nap használjuk, a cukrom stabilan 6-7, nincs kiugrás (ha kicsit vétkezem akkor sem, mert szeretem a süteményeket), ha seb van a lábamon hamar begyógyul, a laborom jó, ez mind-mind nagy örömmel tölt el, mert rettegtem a cukorbetegség következményeitől...
Voltam már azóta, mióta a műszert használjuk, az Önök egyik előadásán, és mindenkinek elmondom a jó tapasztalatainkat, hogy több embernek is segíthessenek.

Bocsi Istvánné és Bocsi István, Vác, 2014.04.30.


Örsi János és Örsi Jánosné, Törökszentmiklós

Tisztelt Renáta!


2014. februárjában rendeltük meg a VERO keringésjavító készüléket.
Azóta napi rendszerességgel használtuk mindketten. Mivel napközben elfoglaltak vagyunk, így mindig este használtuk. Az alábbiakat tapasztaltuk az elmúlt 3 hónap során:
Feleségem közérzete sokkal jobb lett. Könnyebben tud mozogni. Légzése könnyebbé vált, már nem érzi úgy, hogy meg akar fulladni, ha a pulóver kivágása hozzáér a nyakához. Mióta a készüléket használja, nem fájt a feje. Cukorszintje hétről-hétre csökken.
Nálam kevésbé behatárolható a javulás. Azt észrevettem, hogy a terhelhetőségem nőtt, kevesebbszer fáradok el a kerti munka során.
Tegnap megtörtént az ellenőrző vérvétel, hiszen eltelt az első 3 hónap. Az eredmények is igazolták a fent leírtakat.Feleségemnek mintaszerű lett a vére, nekem szintén jobb lett, bár nem olyan gyönyörű, mint a nejemnek. Továbbra is kezeljük magunkat a lézerrel, hiszen a készülék használata igazolta a megrendeléskor elmondottakat.
Ajánlom minden embernek a használatát, hiszen ezáltal könnyebbé válnak a mindennapjaik.

Tisztelettel, Örsi János és Örsi Jánosné, Törökszentmiklós, 2014.05.07.


Turcsányi Géza Gáborné, Sopron

Kedves Renáta!


Szeretném tájékoztatni, hogy 2013. decemberében vásároltam meg a RAPTOR készüléket, melynek nagyon örülök. A vásárlás oka az volt, hogy a jobb szememben trombózis alakult ki, a szemorvosom egy évig kezelt, de eredmény nem jelentkezett, a trombózisom megmaradt. A látásom folyamatosan romlott emiatt.
A készülék megvásárlását követően az Öntől kapott tanács szerint, azonnal elkezdtem a kúrát és 2014. február hónapban történt orvosi ellenőrzés eredménye nagyon meglepett, mivel a szememben levő trombózis felszívódott.
Szeretném megköszönni azt a szakszerű tájékoztatást, melyen megismertem a készüléket, az általa elérhető eredményeket.
Szeretném külön megköszönni a lelkiismeretes, türelmes és hozzáértő munkáját.
Hasonló sikerélményeket kívánok azoknak a sorstársaimnak, akik ezt a készüléket használják, illetve Önnek a további munkája során.


Sopron, 2014. május 6.


Kormos Károly és neje, Törökszentmiklós

Kedves Hölgyem!


2014. január közepén rendeltük meg a HNC készüléket, azóta rendszeresen használjuk minden nap és teljes bizalommal vagyunk a cég felé.
Strapabíró, egyáltalán nem kopik. 
Mióta a lézert használjuk, több pozitív változást is észleltünk:

  • alvásunk nyugodtabb, mélyebb lett
  • ébredés után könnyebb a mozgás
  • sokkal mélyebben tudok lélegezni
  • jobb a közérzetünk
  • feleségemnél elmaradt a délutáni alvás, kevésbé fáradékony, az éjszakát végigalussza
  • nálam gyorsult az éjszakai visszaalvás
  • 6 havi cukorátlagom 8,5 helyett már csak 8,0 lett /csak az utóbbi 2 hónapban használtam a műszert/
  • a kerékpározás biztonságosabbá vált, könnyebb felülni a nyeregre
  • folyadékbevitelünk duplájára nőtt, sokszor még a kezelés közben is szívószállal iszunk

A készülék használata nagyon egyszerű. Ajánlom a műszert minden embernek, hiszen könnyebbé teszi a napjainkat. Köszönöm a lehetőséget, hogy kipróbálhattuk, és megrendelhettük, hiszen nagy mértékben javult az életminőségünk.


Kormos Károly és neje, Törökszentmiklós, 2014.04.04.


Hajagos Béláné, Kazincbarcika

Hajagos Béláné vagyok. A HNC készüléket 2013. februárban vásároltam.
Azóta napi rendszerességgel használom.
Szív-billentyű rendellenességet állapítottak meg 2012-ben, és 2013 szeptemberében a vizsgálat szerint várhatóan 2014-ben műtétre fog sor kerülni.
2014. március 13-án a szív-ultrahang vizsgálat eredménye szerint a billentyűk nem romlottak, és a műtét is elmarad.
Ezen tapasztalatom szerint ajánlom a készüléket minden szív- és keringési rendellenességben szenvedőnek.


Kazinbarcika, 2014. március 27.


Ziegler György, Miskolc

Én Ziegler György vagyok Miskolcról, a készüléket 2013.06.19-én vásároltam, és azóta használom rendszeresen és rendeltetésszerűen.
1993.03.07-én szívinfarktust kaptam, mely első fali volt, mindkét kamrát érte a pitvarral együtt. Ennek alapján 100%-os egészség károsodás miatt II. fokozatra százalékoltak le.
A vizsgálatok során kiderült, hogy a bal szívkamrában aneurysma keletkezett, amiben nem volt akkor még trombózis. Ez az aneurysma több éven keresztül látható volt, a mai napig is.
2012. szeptemberében térdprotézis műtétre feküdtem be a Szentpéter Kapui Kórház ortopédiai osztályára. A műtét előtt ultrahangos vizsgálatot végeztek 2012.09.17-én, aminek alapján kiderült, hogy a meglévő aneurysmában trombózis látható és uszadékok.
Az emiatt kiadott kardiológiai szakvélemény alapján a műtét nem végezhető el, az igen magas rizikófaktor miatt. A szakvéleményt három orvos, Dr. Szalánczi Katalin, Dr. Hacsi Andrea és Dr. Megyeri Zsuzsanna kardiológusak írták alá.
2014.01.13. - 2014.02.03-ig a balatonfüredi szívkórházban feküdtem rehabilitáció céljából.
Ott különböző vizsgálatokat végeztek rajtam, többek között szív ultrahangot is. Ennek alapján kiderült, hogy az aneurysmában található trombózis eltűnt, felszívódott.
Szerintünk ez a RAPTOR használatának köszönhető.
Nem csak a trombózisom tűnt el, hanem a vérképem is szinte tökéletes, amit rendszeresen ellenőriztetek.
Azóta végeztek vércsepp analízist is, többek között 03.05-én. A vörös vértestek tapadásmentesen, egymástól különállóan mozognak, úgy ahogy annak kell.
Én ezek alapján bárkinek jó szívvel ajánlom a készüléket rendszeres használatra.

Tisztelettel, Ziegler György, 2014.03.10.


Berényi Sándorné, Balatonalmádi

2013. március 19-én vásároltunk egy RAPTOR készüléket, amit azóta is naponta fél - fél órát használunk a férjemmel együtt.
Én ingadozó magas vérnyomással küszködtem, a férjem régóta szed szívgyógyszereket. Egészségi állapotunk javult a készülék használata óta. A vérnyomás ingadozásom megszűnt és kevesebb gyógyszert kell rá szednem. A férjemnek is szemlátomást javult az állapota, korábban lilásra színeződött ajka normál színűre változott.

Köszönettel, Berényi Sándorné, 2014.06.23.


Kothencz István, Gyenesdiás

2014. májusában vásároltam a  VERO készüléket.
A vérkeringés a kezemben és a lábamban nagyon rossz volt, cukorbeteg vagyok 25 éve, vérnyomásommal is gond volt, éjszaka legalább egyszer felébredtem, kezem - lábam zsibbadt.
Mióta használom a műszereket, a vércukor szintem 6 körül normalizálódott, alvásom jobb, kezem - lábam zsibbadása megszűnt.
Azt hittem, hogy megoldottam a problémát, ezért hanyagoltam a gépek használatát, de az állapotom újra rosszabbodott.
A vércukor értékem újra 10 -12, rosszul alszom, a lábam újra zsibbad, dagad.
Most elhatároztam, hogy újra napi rendszerességgel használni fogom mindkét gépet, hogy újra jobban legyek.


Kothencz István, 2015.02.08.


Szalai Lajosné

Hónapokig semmilyen gyógyszeres kezelés nem használt a szédülés, fülzúgás, érszűkület betegségemre.
A VERO készülék 5 hét használat után, teljesen elmúlasztotta a szédülést, többi panaszom és a hallásom is javította.
Jó tapasztalatom alapján, hasonló betegségben lévőknek őszintén ajánlom a készülék használatát.

Tisztelettel, Szalai Lajosné, 2016.01.12.


Szalai József és neje, Sátoraljaújhely

Tisztelt Kovács Renáta!


2014. decemberében vásároltunk Önöktől egy RAPTOR lézeres keringésjavító készüléket.
Maximálisan meg vagyunk elégedve a készülék gyógyító hatásával.
Férjem elhagyta a vérnyomáscsökkentő tablettáját, amit naponta kellett szednie, stabil a vérnyomása. A reggeli szédülések megszűntek, ami azelőtt sokszor jelentkezett. Fizikailag is sokkal aktívabbnak érzi magát, 64 éves, de saját bevallása szerint úgy megy, mint egy huszár. Könnyebb a mozgás, hiába vannak ízületi problémáink, mára elértük, hogy nem okoz különösebb gondot.
Én személy szerint a vérnyomásra a korábbi 2 tabletta helyett, már csak egyet szedek, de ha nem veszem be, akkor sincs problémám. Sokkal jobb a közérzetem, a mozgás is könnyebb, javítja az életminőségünket.
Ez év tavaszán voltunk egy újabb előadáson, és ott megnézték mikroszkóp alatt a véremet, és a vörövértestek szépen külön voltak, nem tapadtak össze, és úszkáltak sorban, ahogy a férjem mondaná, meneteltek, mint a katonák a díszszemlén.
Nem bántuk meg, mindenkinek csak ajánlani tudjuk!

Szalai József és neje, Klári, 2015.11.29.


Tóth Sándor, Dunakeszi

Tisztelt Hölgyem!


2012-ben vásároltunk egy RAPTOR lézeres készüléket, melyet azóta rendszeresen használunk.
Lányunk szörnyű migrénes volt, már az Amerikai útján is használta kísérleti szempontból. Nem volt hite a készülékhez, de hosszas rábeszélésre használta a lézert, és meglepetésre jobban lett, enyhült a fejfájása!
Nekem 2008-ban három eret kellett kicserélni a szívben, előtte több infarktusom volt.
Mióta a műszert használom felezhetem a gyógyszereim és a Nitromint sprayt nem használom, melytől sokszor majdnem szétrobbant a fejem.
Feleségemnek nyaki érszűkületi problémái vannak 13 éve, mióta a készüléket használja nem volt rosszabbodás, ezt az ultrahang is igazolja. 2 évvel ezelőtt olyan erősen szédült, hogy sokszor elesett, a keze emiatt szilánkosra tört.
Jelenleg a szédülés nagyon ritkán fordul elő, és enyhe, hiszen az eddigi bothasználatot el is felejtette, már nem kell bottal járnia.

Tisztelettel, Tóth Sándor 2013.11.05.


Szabó Sándorné, Törökszentmiklós

Kedves Renáta!


2013.09. hó óta használjuk a RAPTOR készüléket.
A férjem nagyon szorgalmasan használja, én kevésbé.
Végtag fájdalmai nem változtak, de nagyfokú ödémája elmúlt.
Lábszárán a varicositás /visszértágulat/ maitti csúnya elszíneződés kezd halványodni.
Van egy nagyon pozitívan értékelhető hatása a készüléknek.
Férjem az őszi időszak érkezésével évek óta orrüregi gyulladással küszködik.
Rengeteg orrcseppet használt, alvás közben rettenetesen horkolt.
Mióta a készüléket használja még nem volt szüksége orrcseppre. A horkolása nem "tornádó" szerű, alig hallható, alvása is nyugodtabb.

Szabó Sándorné 2014.01.03.

 


 

Kókai Gáborné

Tisztelt Cím!

Vásároltam Önöktől VERO készüléket négy hónapja.
Azóta is használom rendszeresen, ahogy azt javasolta.
Azóta megfázásos problémám nem volt, sőt a laboratóriumi leletem is teljesen megváltozott, természetesen előnyére, szinte rá sem lehetett ismerni. 2014.03.21. lelet 5 nagy eltérés, 2015.06.24. lelet semmi eltérés nincsen, tökéletesek tehát az eredmények.
Ajánlom mindenkinek akinek problémái vannak, mert megoldódnak a problémái.

Tisztelettel Kókai Gáborné 2015.10.04.


Kovács Józsefné, Vác

Tisztelt Kovács Renáta!

Levelükre válaszolva a VERO készülékkel kapcsolatban csak pozitív választ tudunk adni!
Összefoglaljuk az eddigi tapasztalatokat az elmúlt 2 hónapban, hogy ez idő alatt miben vettük észre a javulást.

  • lényegesen csökkentette a rossz koleszterint (LDL) ezt laborlap is igazolja
  • javult az emlékezőképesség, a memória
  • szintén javulás tapasztalható, mellkasi fájdalmak, mellkasi nyomás
  • alulműködő pajzsmirigy, amit szintén laborlap igazol
  • pozitívan javítja az összes belső szervet, valamint a szervezet anyagcseréjét
  • az alsó lábszáron egy tenyérnyi nagyságú kék folt volt a kezelés megkezdése előtt, majd bő 2 hónap múltán, napi egyszeri kezelés után ez a kék folt halványsárgává alakult, vagyisigen jelentősen gyógyult

Természetesen miden embernek csak ajánlani tudjuk a készülék használatát, mert szinte minden betegséget gyógyít, és nem fog csalódni benne

Üdvözlettel Kovács Józsefné


Peres Anna, Kazincbarcika

Tisztelt Renáta

2015. december hó elején vásároltam Önöktől egy VERO készüléket. A készüléket férjem is és én is rendszeresen, naponta használjuk fél-fél órai időtartamban, a megadott paraméterek alapján. Mindketten nagyon elégedettek vagyunk az általa kiváltott hatással. Én főverőér szűkületben szenvedek, férjem pedig agyi és lábér szűkületben.
Mindkettőnk egészségügyi állapotában jelentős állapot következett be a készülék használatával. Nekem a mellkasi szorító fájdalom panaszim szinte teljesen eltűntek, férjem fejfájása sokat mérséklődött. Bár nem olcsó a készülék, de használata egyszerű, több gyógyszer használata feleslegessé vált. Mindenkinek javasoljuk megvételét.

Tisztelettel Peres Anna


Szaszkó Ferencné, Kazincbarcika

Tisztelt Kovács Renáta!

Az Öntől vásárolt RAPTOR készüléket a vásárlás óta, folyamatosan használjuk. Ez egy hónap. Látványos javulást még ez idő alatt nem tapasztaltunk, valószínűleg hosszabb használat szükséges hozzá, de a közérzetünk javult és a használat után frissebbnek érezzük magunkat.
A férjem, aki cukorbeteg és jómagam, aki szívinfarktuson estem át sok gyógyszert szedünk, és úgy gondoljuk, hogy a készülék segít majd a szervezetünket valamelyest tehermentesíteni és esetleg néhány gyógyszer adagja is csökkenthető lesz. Mindenképp ajánlom a készüléket másoknak is, akik szeretnék az egészségüket megőrizni, vagy ha már valamilyen betegségben szenvednek, akkor azt enyhítheti.
Észrevételem az lenne, hogy a vásárlástól számított fél év múlva szívesen vennénk, ha egy kontrollt végeznének, hasonlót, mint a készülék bemutatásakor, és így szemmel láthatólag tudnánk értékelni a készülék hatásosságát.
Kérjük amennyiben erre lehetőség adódik, értesítsen minket.

Üdvözlettel Szaszkó Ferencné


Horváth Lajos, Pusztaszabolcs

Tisztelt Renáta!

Már pár hónap eltelt mióta az Ön által tartott csodálatos előadáson rész vettem, és megvásároltam a HNC készüléket.
Ez alatt a pár hónap alatt a készülék mindennapi használata bizonyította annak csodálatos "gyógyító" hatását.
Röviden elmondom magamról, hogy magas vérnyomásra évek óta reggel-este gyógyszert szedek. Több alkalommal volt mélyvénás trombózisom a bal lábszárban, melynek hatására a lábszáram térdig elszíneződött, szinte fekete lett.
A kapilláris erek fekete cérnaként rajzolódtak ki bőrömön.
A készülék napi használata során az elműlt pár hónapban az alábbi jótékony hatásokat tapasztaltam meg:
Már az első két hét után a levegővételem megváltozott, nagyon könnyen és mély lélegzeteket tudok venni. Mintha ózondús erdőben lennék.
A második hónap után a vérnyomásom is kezdett alacsony lenni. A készülék használata előtt a gyógyszerszedés mellett is gyakori volt a 160-170-es érték, amely fokozatosan csökkent. Ma ott tartok, hogy napi egy szem gyógyszer mellett a vérnyomásom 120-135 között stagnál, ami nagyszerű eredmény.
Ezen eredményeken kívül még egy nagyszerű dologról beszámolhatok.
A bal lábszáram szinte fekete színe elkezdett kivilágosodni. Jelenleg ott tart az állapotom, hogy a fekete cérnaként látszó kapilláris erek teljesen eltűntek, kezd a lábszáram színe az eredetihez hasonlítani.
Még egy dolgot meg kell említenem.
Mióta a készüléket napi rendszerességgel használom a napi folyadékbevitelem szinte megduplázódott. Sokkal több folyadékot iszom.
Mindezeket az eredményeket ennek a csodálatos készüléknek köszönhetem, amelyet minden nap fél órában használok, egyetlen napot sem hagyok ki.
Kedves Renáta!
Ez úton is szeretném Önnek megköszönni az előadásra a meghívást, és azt hogy meggyőzött a készülék csodálatos tulajdonságairól, melyet azóta is nagy megelégedésemre rendszeresen használok.

Tisztelettel Horváth Lajos, 2015.02.16.


Kordován Gyuláné, Székesfehérvár

Tisztelt Renáta Asszony!

Örömmel tudatom, hogy az Ön által forgalmazott Safe Laser 150 félvezető lézer terápiát 2014.dec.18-tól használom.
Ezalatt az idő alatt szinte el sem hiszem a látásom roppant sokat javult. Húsz éve zöldhályog, 2 éve szürkehályog van mindkét szememen és szinte csőlátó lettem, ami annyit jelentett, hogy csak előre, egy pontba néztem, de nem igen láttam. Most látom, hogy az utcán két sor ház van. A TV-n 3 hete szinte vakítanak a színek, eddig minden szürke volt. Általános állapotom is javult, többet tudok menni és nem fulladok. Fél évente járok infúziós kezelésre, de úgy érzem ez a készülék ami visszaadta a látásom, aki ezt nem élte át, el sem hiszi!
További sikeres munkát, jó egészséget kívánunk.
Az is örömmel tölt el, hogy érdeklődött állapotom felől.

Kordován Gyuláné, 2015.08.04.


Rodler Győző

Kedves Renáta!

1 hónap telt el azóta, mióta meghallgattuk előadását és ennek nyomán megvásároltuk a Safe Laser 500 készüléket.
Ledöbbentett az akkori vizsgálati eredmény, mivel előtte a fáradtságon és aluszékonyságon kívül semmit sem éreztem, vérnyomásom mindig normális volt és jó erőben voltam.
Az előadás keretében végzett negyed órás kezelés látható eredménye nyomán döntöttünk a készülék megvásárlásáról.
A mai napon elvégzett kontroll vizsgálat alapján sokkal jobbak lettek az eredményeim.

Üdvözlettel, Rodler Győző, 2016.02.11.

HERBÁCIÓ - népi gyógyreceptek magazinja

Mit tartalmaz az újság?

 



Kozmetikumok, gyógyreceptek sokaságát, mindezt növényekből, házilag.

 

Növényekről, növényekből: receptek, tipek, ötletek.
www.herbacio.hu

Több, mint 1000 fajta KÜLÖNLEGES ZÖLDSÉGFÉLE magjai, palántái kaphatók a fenti címen!

Előadások, szakmai tanácsadás, magbörzék, palánta vásárok, kóstolók, kiállítások szervezése.

KérjeN INGYENES ONLINE KATALÓGUST !

Fluor a fogkrémben

Bár a fogszuvasodás oka fél évszázada ismerten és bizonyítottan a finomított szénhidrátok, azaz a különféle iparilag előállított cukorféleségek fogyasztásában keresendő, ezt a fájdalmas tényt se mi cukorfogyasztók, se a fogorvos társadalom nem akarja tudomásul venni. Ennek következtében hol fogszuvasodást okozó baktériumokat talál a tudomány a szánkban, hol az ivóvíz vagy a fogkrémek fluorozásával és a rendszeres, napi sokszori fogmosással próbálja a bajt megelőzni, meglehetősen sikertelenül.

A száj flórája rendkívül gazdag mikroorganizmusokban, amelyek szimbiózisban élnek az emberi szervezettel. A szájban található milliónyi baktérium számára a cukor tápanyagként szolgál, amelyet anyagcseréjükben egy rendkívül agresszív savvá alakítanak át. Ez a sav megtámadja a fogzománcot, ásványi sókat old ki belőle. A folyamat néhány perccel a cukor szájba kerülése után kezdődik és órákon át eltart.

1976-ban, a német kormány által kiadott Táplálkozási Jelentésben mindez a következőképpen szerepel: "Cukor nélkül nincs fogszuvasodás".
"Az 5 millió német iskolás gyermeknek évente 15 millió lyuk keletkezik a fogain ... Egész fogak letörése nagy dentinrészek szuvasodása következtében, valamint a foggyökércsatorna gyulladása 50 éves korig még mindig a fogvesztés fő okaként szerepel. Félrevezető szépítés lenne elhallgatni, hogy a pusztulás a cukorfogyasztás közvetlen következménye."

Az amerikai dr. Weston Price több évtizedes kutatásai alátámasztják a fenti kijelentést.
A cukorról lemondani azonban rendkívül nehéz, sőt egyre nehezebb. Míg a magyar lakosság 100 évvel ezelőtt 2 kg cukrot fogyasztott fejenként és évente, addig a háború előtt 10 kg-ot, ma pedig 50 kg-ot nassolunk el. Így, legalábbis cukorfogyasztásban, világelsők lettünk.
A fogszuvasodást fluorral megelőzni kívánó kísérlet ezt a keserű igazságot próbálja megkerülni.
A fluor kedvező hatására vonatkozó első próbálkozások a 40-es évekből származnak, amelyek tudományosan több helyen is megkérdőjelezhetően bizonyították a fluor fogyasztásának a fogszuvasodásra gyakorolt pozitív hatását. Az azóta Amerika és Európa több városában is bevezetett ivóvíz fluorozás ezeket a feltételezéseket egyáltalán nem támasztotta alá. Az időközben összegyűlt adatok birtokában ugyanakkor a fluorozás olyan mellékhatásaira derült fény, amelyek miatt Európa számos országában az ivóvíz fluorozása betiltásra került.

A kezdetekről így ír az amerikai dr. Harvey I. Petraborg: 
"Amikor egy iparág eladási nehézségekkel küzd,... Pittsburgben a Mellon-Institut-hoz fordulhat termékeinek új eladási területek felkutatásáért. 1950-ben az amerikai alumínium és acélipar nagy mennyiségű eladhatatlan fluorvegyület melléktermékkel rendelkezett, amelyeket további felhasználhatóság híján a folyókba vezettek. 1950 decemberében azonban, az alumínium ipart magas bírságra ítélték a Columbia folyóba vezetett nátriumfluorid által előidézett nagyméretű halpusztulás miatt. A naponta felgyülemlő fluorid melléktermékeknek új felhasználási területet kellett találni. Egy részüket patkány és rovarölésre használták fel, de ez a mennyiség kevés volt, és nem oldotta meg a problémát. Azokból, a már említett Melon-Institut-tól egy bizonyos Gerald G. Cox lett megbízva azzal a feladattal, hogy a fluor értékesítési problémáira megoldást találjon. Ez az úr visszaemlékezett arra, hogy a fluor a fogszuvasodást megakadályozza, és ennek megfelelő megoldást ajánlott a fluor melléktermékekre. Ennek véghezvitelére meg kellett győznie a tudományos világot arról, hogy a fluor jó a fogaknak és az egészséget nem károsítja. Amit addig szakmai körökben a fluor hatásairól tudtak - fluor mint az egyik legmérgezőbb vegyület volt ismert - el kellett felejteni, és a nagyközönséggel el kellett hitetni, hogy a fluor nem méreg, hanem egy szükséges hatóanyag. Ez valóban meg is történt. Cox-nak kapcsolatai voltak a fogorvos társadalommal és a Nemzeti Kutató Tanáccsal (NRC). Ezek az emberek jelentős kutatási pénzeket kaptak az ipartól. Így történhetett meg az, hogy a fluor mint tápanyag deklarálva lett."

Holott a fluor volt és maradt az egyik legerősebb méreg. Bár a fluor szinte minden természetes élelmiszerben előfordul, az izolált, kémiai folyamatok által nyert anyag az emberi szervezetben egészen más hatást mutat, mint természetes környezetébe ágyazva. Ez a jelenség csakúgy megfigyelhető az izolált cukroknál, mint a manapság rendkívüli módon elterjedt, gyakran szintén természetes eredettel rendelkező E-számoknál.

A fluor szélesspektrumú enzimméreg, amely hatása 24 enzimen bizonyított. "A vízoldékony fluoridok gyorsan szívódnak fel, minden szövetben szétoszlanak, és felhalmozódnak a vérben, az anyatejben, a szervekben és csontokban, áthatolnak a placentán. Már rendkívül alacsony koncentrációkban is blokkolni képesek fontos enzimreakciókat. A teljes mineralizáció kedvezőtlenül befolyásolódik a fluor által, miközben a kalciummal történő kapcsolódása által a csontok mészképződésének gátlása és hypokalcémia léphet fel. A fluoridok felvétele így allergiákhoz, az enzimblokkoláson keresztül szívizom sérülésekhez, csont elváltozásokhoz és gyerekeknél a vérkép károsodásához vezethet." Írja dr. Karl-Heinz Wagner professzor a Giessen-i Egyetem Táplálkozás Tudományi Intézete igazgatója.

A fluor, amennyiben a levegőbe kerül, a tüdőrák valószínűségét fokozza. Egy újfundlandi fluor bányában, 30 év alatt a dolgozók 21.8%-a halt meg tüdőrákban. Azonban a vízoldékony fluoridok is rákkeltőek. Grand Rapidban, az első fluorozott ivóvizű városban a rák előfordulási gyakorisága 40%-al volt magasabb, mint például Michiganben. Ugyanez a jelenség volt megfigyelhető a legerősebben fluorozott városnál, Wisconsinnél is. Egyéb amerikai, fluorozott vizű nagyvárosokban a rák halálozás 15%-al megnövekedett a nem fluorozott vizű városokhoz képest.

H. T. Dean, az "ivóvíz fluorozás atyja" a fogakra vonatkozóan aláírja, hogy fluorozás nyomán a megvizsgált gyermekek 10-20%-ánál foltok tapasztalhatók a fogakon. Ez a dentalfluorozisnak nevezett jelenség a fogak foltokban történő, barnás-feketés elszíneződéséhez vezet, amely jele az enzimkárosodásnak, a fogak strukturális megváltozásának. A fogzománc gyengébb lesz, a fognyak szintén, fogínygyulladás figyelhető meg, valamint a fogak meglazulása, továbbá a körmök törékenyebbé válása. A fluor ugyanakkor nem javítja, hanem rontja a fogszuvasodási statisztikákat, amely egyértelműen kiderül a fluorozott vizű városok erre vonatkozó adataiból. A fluor kumulációs méreg, azaz egyszeri elfogyasztott mennyisége nem mérvadó hatása tekintetében , hiszen a szervezetben felhalmozódik, kumulálódik.

A fogkrémek fluorozása a fluor fogainkra gyakorolt pozitív hatásának feltételezéséből táplálkozik. Mivel azonban se a fluor fogainkra gyakorolt hatásáról, se a fluor ártalmatlanságáról gondoltak nem állják meg helyüket, a fluor felhasználását a fogkrémekben a kritikusabb gyártók beszüntették. Így a gyógynövény alapú, kemikáliákat nem tartalmazó fogkrémekben a fluor sem fordul elő. Sajnos ezek a krémek a magyar piacon kevesebb, mint kisebbségben vannak, azonban Nyugat-Európában, a bio mozgalom terjedése e fogkrémeknél is érezteti hatását. A biológiai termesztésből származó, gyógynövény alapú fogkrémek túlnyomó többsége nem tartalmaz fluort, amely szemlélet, a biodinamikus fejlődését véve alapul, lassan benyomulhat a hagyományos gyártmányok közé is.

forrás: dr. M. O. Bruker/Rudolf Ziegelbecker: Vorsicht Fluor, EMU Verlag, Lahnstein, 1986

A természetes élelmiszerekben előforduló fluor mennyisége (ng/100g)

Sárgabarack 2-6 Sárgarépa 22
Szilva (apróbb) 2 Lencse 23
Mogyoró 3 Hagyma 14-48
Citrom, héj nélkül 3 Zöldborsó 29
Alma 5 Fejessaláta 30
Citromhéj 5 Petrezselyem 134
Körte 6 Majoránna 192
Burgonya, hámozott 9 Zeller zöldje 70
Burgonya héja 150-1300 Tojás 10-40
Mandula 9 Tehéntej 11-90
Fehérkáposzta 9 Tengeri hal 500-1000
Paradicsom 9 Zab 25
Egres 11 Rozs 61
Ribizli 12 Kukorica 13-740
Karfiol 12 Rizs 61-78
Zöldbab 15 Búza 70
Cseresznye 18 Köles 20-90