Ezt a hét szokást bizony okkal nevezzük „szokásoknak”.

Ezt azért tesszük, mert az
igazi hatás a következetességben rejlik illetve a szokásokban, amiket kialakít. Egy szokás kialakításához több mint 3000 ismételt tevékenységre van szükség. Testünk anyagcseréjét tönkre tesszük az úgynevezett jojo diétákkal, ami a
ciklikus
súlyveszetés és súlygyarapodás váltakozása.
Amikor különféle diétákkal
próbálkozunk, abba hagyjuk, majd egy másikat próbálunk ki az anyagcserénk lelassul, és szinte jajveszékelve leáll, mert ez minden alkalommal izom tömegveszteséggel jár. (A fogyás izom tömeg veszteséggel is jár, ha a diétázásabbamarad, de a testsúly viszont gyarapodni fog.) DE ebben az esetben a testsúlygyarapodást többlet zsír fogja eredményezni az izom tömeg helyett.

Most bemutatjuk, hogyan működik a hét szokás program.
Minden héten vezessünk
be egy új szokást. Tudom, most mit gondolhat...mind a hetet ugyanabban az
időben fogom bevezetni...NAGYON rossz ötlet.
Mivel ez csak csalódáshoz és kiégéshez
vezet.
Ha azt szeretné elérni, hogy felgyorsítsa a zsírégetést vezessen be két szokást hetente.
Nem hangsúlyozhatom eléggé a KÖVETKEZETESSÉG hatalmát.
Ez mindenre
vonatkozik az életében, nemcsak erre a programra.
Győződjön meg róla, hogy következetes és vigye véghez azt, amire elhatározta magát.
Ez egy közös vonás
minden sikeres ember estét nézve.
Egy gyors mellékes megjegyzés: Ne feledje,
hogy a természet irtózik a vákuumtól, tehát ha egy rossz szokástól szeretne megszabadulni ezt egy jó szokással, kell helyettesíteni. Például, ha szeretne leszokni a dohányzásról, váltsa fel rágógumival.
Ha rossz szokását felváltja valami mással,
sokkal kevésbé fog az hiányozni, mint ha csak elhagyja a rosszat.

1. Szokás: Minden étkezésnél fogyasszon valami nyerset
Ez a szabály szintén ismeretes, mint kiegészítő szabály. Amikor eszik, fogyasszon
egy nyers gyümölcsöt vagy lehetőleg egy fajta zöldséget minden egyes étkezéskor.
Ez nevezetesen négy tényleges előnnyel jár:
• A nyers gyümölcsök és zöldségek emésztő enzimeket tartalmaznak, melyek
elő segítik az ezekkel együtt fogyasztott egyéb ételek lebontását.
• A gyümölcsök és zöldségek rost tartalma megduzzad a gyomorban és telítettség
érzetet eredményez, tehát nem fog olyan sokat enni.
• A gyümölcsök és zöldségek rost tartalma előmozdítja a tápanyag mozgását a
tápcsatornában és ezzel együtt a méreganyagok kiürítését is.
• Biztosítják a test számára annyira fontos vitaminokat és ásványi anyagokat.

A szabály második része „elsőként fogyassza a rostot az étkezés során”.
Ez szabaddá teszi az utat és előkészíti az emésztőrendszert a további táplálékok
számára.
A nyers gyümölcsöket, zöldségeket más szénhidrátokkal fogyasztva nagy
mennyiségű rost anyag jut a szervezetbe és szabaddá teszik, az utat a többi
élelmiszer számára valamint tisztítják a vastagbelet.
Például, ha pizzát fogyaszt, ne feledkezzen meg a salátáról és azt fogyassza el
először. Ha fagylaltra vágyik egyen meg előtt egy almát, mely megtölti a gyomrát és
kevesebb fagylalttal is megelégszik.
A rost anyagok nagyon fontosak a táplálkozásban. Legalább 40g fogyasztása
javasolt naponta. Az elvégzett tanulmányok azt mutatják, hogy olyan egyének, akik
semmi mást nem változtattak táplálkozási szokásaikon csak nagyobb mennyiségben
fogyasztotta rost anyagokat lefogytak! Tehát ezt NE FELEDJÉK: 40 gramm rost
anyag minden nap.

2. Szokás: A Piramis Elve
Hallotta már ezt a kifejezést?: „Azok vagyunk, amit eszünk”. Nos, ez csak egy
töredéke a történetnek. Akkor is él, ha eszik! Más szóval, ha a táplálkozási szokásai
a feje tetején állnak ehhez hasonló lesz az alakja is. Gondolom most kissé össze lett
zavarva.
Hadd magyarázzam el. Mi is a táplálék? Energia a test számára.
Ha a táplálék=energia mikor is van nagyobb szükségünk az energiára...mielőtt lefekszünk, vagy amikor éppen elkezdjük a napunkat?
Természetesen, amikor reggel
felkelünk! Melyik legyen a legbőségesebb étkezésünk az energia szükségletünk szerint?
Reggeli, ebéd majd vacsora. Ez így igaz. Ez a feje tetején áll! Mi a jellemz
ő Magyar táplálkozási szokás?
Mit szólna egy szalonnás rántottához reggelire, gulyásleves, túrós csusza ebédre és
téliszalámis szendvics és egy kis desszert vacsorára. Tökéletes esetben a napi
étkezési tervnek úgy kellene kinézni, mint egy fejjel lefelé álló háromszög.
Legkevesebb kalóriát kellene megadni a testnek a nap végén és legtöbbet a nap
kezdetekor mivel az egész nap rendelkezésre áll ezeknek a kalóriáknak az
elégetéséhez.
Például:
Fogyasszon reggelire gabonapelyhet, tojást és nyers gyümölcsöt.
Párolt csirkemellet nyers sárgarépával és könnyű szósszal ebédre.
Grillezett bárány salátával vacsorára.
Megfigyelhetjük, hogy a kalória mennyiség minden egyes étkezéssel csökken. Minél
kevesebb kalóriát fogyasszunk lefekvés előtt. Mivel alvás közben nem történik
energia felhasználás a mozgás hiánya miatt a teste az elfogyasztott ételmennyiséget
a zsírsejtekben fogja raktározni a nehezebb napokra. Szervezete sokkal inkább
elnéző reggelente és ebédidőben. Ha egészségtelen és hatalmas mennyiségű
táplálékra vágyik, akkor ezt reggel és délben fogyassza.
Így több idő marad a kalóriák feldolgozására.
Abban az esetben, ha túleszi, magát feltétlenül sétáljon egy fél órát különös
tekintettel az esti órákra, hogy ezzel segítse az elfogyasztott ételmennyiség
feldolgozását.

FIGYELEM:
Ha ezt a szabályt nem követi alakja inkább a háromszöghöz fog hasonlítani... egy
hatalmas alsó résszel! Viszont ha ez a szabály szokássá válik az alakja inkább egy
olyan háromszöghöz lesz hasonlatos, ami fejjel lefelé áll... vagy egy homokórára.
A gondolat más megközelítése: Reggelizzen, mint egy király,ebédeljen, mint egy polgár
vacsorázzon, mint egy koldus.
A szabály második része, hogy az utolsó étkezésre legalább két órával lefekvés előtt
kerüljön sor. A legtöbb esetben ez azt jelenti, hogy ne egyen este hét óra után. Teste
ezután a pihenési és javítási mechanizmusra áll át és nagyobb valószínűséggel fogja
a tápanyagot zsírként tárolni.

3. Szokás: A „Csipegető ” Elv"
A Csipegető Elv egy olyan szokás, ami gyakori minden egyes sikeres diétás terv
esetén. Pontosan azt jelenti, hogy kisebb adagokat fogyasszunk 5-6 alkalommal
naponta. Ez a fő étkezéseket és a tízórait, uzsonnát is magában foglalja. Három oka
van annak, hogy miért olyan fontos 5-6-szor étkezni naponta.
1.
Örökléstani felépítésünkkel összhangban vagyunk.
Őseink nem ettek három kiadós ételt. Ezzel szemben mindig ettek mivel vadászó/
gy
űjtögető életmódot éltek és azt fogyasztották, amit találtak, és amikor találták. Nem voltak
hűszekrények, hogy megóvják az ételeket a romlástól.
2.
A szervezet zsírégető gépezetté alakul mivel az anyagcsere folyamatosan
működik a tápanyag lebontása miatt. (Ez növeli az anyagcserét és a
megnövekedett anyagcsere több zsírveszteséggel párosul!) Gondoljon
anyagcseréjére úgy, mint egy tűzre a testében. Amikor ez a tűz ég a kalóriák
felhasználódnak. Amikor a tűz kialszik a kalóriák elraktározódnak. Van ennek
értelme az Ön számára? Gondoljon a táplálékra úgy, mint a fára a tűz
táplálásához. Jobb, ha folyamatosan táplálja a tüzet fával, mint egyszer-
egyszer egy nagy tuskóval. Természetesen jobb folyamatosan táplálni a tüzet.
Ezzel egy nagyobb gyorsabban égő tüzet érhetünk el, azaz gyorsabb
zsírégető anyagcseréhez járulunk hozzá! Mellékesen megjegyzem, hogy
emésztő rendszere nem képes kezelni a nagy mennyiségű táplálékot és ez
energia veszteséghez és a zsírok elraktározásához vezet. Mindemellett még a
hormon rendszert is felborítja!
3.
A csipegetés lecsökkenti az étvágyat. Szintén segít elkerülni a diéta alatt
sokszor előforduló erős éhségérzetet. Ennek a szabálynak a második része,
hogy mindig érezzük, hogy gyomrunk teli van. Ha az éhségérzet elég magas
szintre hág, lehetetlenné válik az, hogy bölcsen meg tudjuk választani a
megfelelő élelmiszert, amit el akarunk fogyasztani. A legkielégítőbb és a
leginkább rendelkezésre álló élelmiszerek legtöbbször az erősen finomított,
gyors, zsírban-olajban sütött, ételek melyek a legkárosabb zsírokat 

4. Szokás: Az Ünnepek Elve
Mindenki imádja az ünnepeket. Mindenkinek szüksége van az ünnepnapokra. Itt nem
csak a Karácsonyra és Húsvétra gondolok, hanem a szigorú diétákról beszélek.
Semmi nem rosszabb annál, ha meg kell fosztanunk magunkat valamitől amit,
szeretünk.
Ez valóban befolyásolja a pszichéjét (érzelmeit) és ez az egyik legjobb módja annak,
hogy szabotálja a diétáját. Ezt azért mondom, mert ha valamit nagyon megkíván, ez
valójában emeli, a stressz szintjét mely szintén megemeli a kortizol szintjét. A kortizol
felelős a súlygyarapodásért. Vegyük figyelembe az összes legújabb kiegészítőket a
piacon melyekkel blokkolni próbálják ezt a folyamatot. Ez vicc! Teljesen lemondani a
mákos diós kalácsról a fogyási tervünket károsan fogja befolyásolni. Én ezzel nem
arra adok engedélyt, hogy egy egész diós kalácsot engedjen le a torkán kalóriák
ezreit fogyasztva el, hanem azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem kell megfosztani
magát tőle, ha a szokásokat megfelelő képpen követi.
A szokás második része szerint a legjobb ünnepek jól megtervezettek. Tudja, mikor
vannak. Ha például szereti, a fagylaltot legyen szerda és vasárnap az Ön fagylalt
napja. A másik alternatíva a 3 étkezés hetente melyet bármely nap alkalmazhat.
FONTOS: Nem arra adok engedélyt, hogy tömje magát mindenféle lehetséges
édességgel vagy sültekkel, amit csak ismer. Az ünnepek arra szolgálnak, hogy a
táplálékokkal kapcsolatos érzelmeket nyugalomba helyezzük, hogy a szervezete
Önért és ne Ön ellen dolgozzon.
Amit szintén tapasztalni fog undor lesz, egy ünnepi ebéd ás a nagy mennyiségű zsiradék
és finomított szénhidrátok elfogyasztása után. Egy órával az étkezés után
elálmosodik és közel sem lesz annyi energiája, mint amit az egészséges táplálkozás
során tapasztalt.
A szabály második része, hogy mindenképpen egyen valami nyerset mielőtt
fagylaltját elfogyasztja és ne egyen este 7 óra után.

5. Szokás: Mozogjon, hogy lefogyjon
Igen a nagy edzésről beszélek. Ne feledje, hogy az mozgás élet, és az élet a
mozgásról szól. Mi mint lények mozgásra lettünk tervezve. A mozgás stimulálja a
fogyást, mert tízszeresére emeli az anyagcsere folyamatot. Az izom a szervezet leg
cselekvőebb szövete anyagcsere szempontjából. A növekvő számú aktív izomsejtek
javítják a nemkívánatos zsír elégetésének képességét. Nem a televízió előtti
ücsörgésre, heverészésre lettünk tervezve.
NE FELEDJE: Ha nem használja, elveszíti.
Ha nem használja, az izmait el fogja azokat veszíteni! A szervezet nagyon hatékony
azzal kapcsolatban, hogy amire nincs, szüksége attól megszabadul.
Őseink átlagosan 14-15 km-t sétáltak egy nap. Fizikai állóképességük megegyezett a
mai Olimpiai atlétákéval. Nem volt más választásuk. Vagy fitt volt vagy meghalt.
Manapság nekünk van más választásunk. Legyen fitt vagy legyen kövér és egy
fájdalmas lassú halál áldozata. Két emberből egy szívinfarktust kap. Ön a
szerencsések vagy a szerencsétlenek táborába tartozik?
Az edzés során különféle tevékenységeket kell végezni. Ezek közé tartoznak az
aerobic, izomépítő gyakorlatok és gyakorlatok csak a móka kedvéért. Tanulmányokat
végeztek a szív és az edzés kapcsolatáról és megállapították, hogy a szívnek
különféle intervallumokon kell dolgozni. Nem csak hosszú távú futással vagy
vágtával, hanem ezek kombinációjával kell edzeni.
Íme, néhány egyszerű stratégia, ami használható az edzés folyamán melyek
fokozzák az anyagcserét:
• Sétáljon, amennyit csak tud, bárhová megy. Például parkolja, a kocsiját olyan távol
a bevásárló központtól vagy irodájától amilyen messze csak tudja.
• Használja a lépcsőt a lifttel szemben.
• Használjon kézi fűnyírót.
• Több fajta tevékenységet végezzen, melyek minden testrészére kihatnak, mint a
szív, súlyemelés, séta, úszás, kerékpározás, kenuzás, túrázás stb.
Minél több fajta programot vezet be annál jobb!
• Ahhoz, hogy valóban felgyorsítsa anyagcseréjét, teljes testére kiterjedő
gyakorlatokat végezzen, hirtelen mozdulatokat, guggolást vagy fejen állást.
• Tanuljon meg megfelelően lélegezni a gyakorlatok során
• Testtartása legyen megfelelő
• Jógázzon, a Thai Chi is javasolt valamint a Pilates gyakorlatokat a teste
erősítéséhez. A testmozgás elengedhetetlen a mai stresszel teli világban. Mivel legtöbben közülünk íróasztal mellett dolgoznak, izmaink gyors ütemben korcsosulnak. Észrevette már,
hogy a legtöbb ember állandóan nehézkes? Ennek a gyenge izom póz az oka. Az
izmaik valójában összezsugorodtak és eltűntek!

6. Szokás: A Kalóriák nem Számítanak
A kalóriák nem számítanak...bizonyos mértékben. Ez nem jelenti az alacsony
zsírtartalmat az alacsony szénhidrát tartalommal szemben. Ez inkább a tápanyag
telítettséget jelenti a kalória telítettséggel szemben.
Őszintén szólva, ha a táplálék minél több kalóriát tartalmaz annál kevésbé lesz tápláló a szervezet számára. Az olyan élelmiszerek, mint a zöldségek sokkal kevesebb kalóriát tartalmaznak és tízszer magasabb a tápértékük, mint a feldolgozott élelmiszereknek.
Kevesebb kalóriát fogyaszthat azzal, ha kevesebbet eszik. Minden olyan diéta
fogyást eredményez, melyek bizonyos élelmiszer kategóriákat kizárnak vagy
korlátozzák az adagok mértékét... DE azonnal, ahogy ezt a diétát befejezi,
visszahízza a leadott kilókat. A statisztika azt mutatja, hogy 90%-a a diétázóknak 5
éven belül visszahízza a leadott kilókat és 70%-uk még többet hízik vissza! Mit
gondol, miért történik ez? Gondoljon vissza a fentiekben elmondottakra. IZOM
TÖMEGET VESZÍTENEK! A kalóriakorlátozó diéták izom tömeg veszteséggel járnak!
Az IZOM sok kalóriát igényel! Rengeteg kalóriát használ fel. Csökkentsük a kalóriát
és a szervezet megszabadul a sok kalóriát igénylő szövettől! Ez az anyagcserét
lelassítja, tehát hosszú távon egyre nehezebb a fogyás.
Igaz, hogy a zsír több kalóriát tartalmaz, mint a szénhidrát, de diétánk több mint
bőséges szénhidrátot tartalmaz. TÖBBET, mint zsírt! A szervezetünk a
szénhidrátokból csak kis mennyiséget raktároz. Mennyit? Egy kis étkezésnek
megfelelőt. Hová tűnik a többi szénhidrát? ZSÍRRÁ ALAKUL ÉS ÍGY RAKTÁROZZA
A SZERVEZET!
Ne feledje:
Fogyasszon kevesebb „rossz szénhidrátot” gondolok itt a cukorra és fehér lisztre.
Rost anyag tartalmuk alacsony így sok kalóriához jut, de nem telíti kellőképpen. A
szénhidrátok gyorsan felszívódnak így megemelik a vércukor szintet és inzulin
áradatot idéznek elő. Ennek során zsír halmozódik fel a csípőn, a combokon és a
popsin.
Fogyasszon több” jó szénhidrátot” mint gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek és
finomítatlan gabona, mint például teljes kiőrlésű kenyér és barna rizs. Ezek rostokban
gazdagok mely lelassítja a felszívódást és telítettség érzetet biztosít, még mielőtt túl
sok kalóriát fogyasztana.
Kerülje a transz-zsírsavakat és a részlegesen hidrogénezett zsírokat. Ezek célja az
élelmiszerek eltarthatósági idejének növelése. Fogyasszon jó zsírokat minden nap,
mint például az Omage-3 zsírsavak. Egészítse ki étrendjét egy jó halolajjal.

7. Szokás: Tervezze, meg munkáját majd dolgozzon terv szerint
Mindenki, aki sikeres volt a fogyás terén rendelkezett egy tervvel és ahhoz tartotta
magát. Ez az oka, hogy a legtöbb diéta terv működik. Lehet az rossz vagy jó, ha
követik, a tervet az egyének fogynak. Sajnos a legtöbb diéta rossz és rosszul tanítják
az egyéneket arra, hogyan kell lefogyni.
Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes lépést szigorúan követtek. Figyelmet kell
szentelni arra is, hogy senki nem tökéletes. Viszont, volt egy titkuk és ez a titok a
KÖVETKEZETESSÉG volt. Nap-nap után, hét-hét után, év-év után, minden edzés
után, minden elfogyasztott étel után és minden pozitív gondolatot követve, ez jellegű következetesség a fogyás kulcsa. Érti a lényegét? Mindegyik előzően említett
részlet a következőre épül. Mikor reggel felébred, mondja ki hangosan: minden nap,
mindenféle módon vékonyabb és vékonyabb leszek! Mondja el százszor egy nap és
minden nap, míg a tudatalattijába beépül és valósággá válik.
Sajnos a mi társadalmunk olyan nagy léptékekkel halad előre, hogy sokszor nincs idő
tervekre. A legtöbben körbe-körbe járnak, mert azt gondolják túl elfoglaltak. Vagy
csak túl lusták a stratégia kiépítéséhez és nem eléggé fegyelmezettek, hogy
ragaszkodjanak hozzá. Személy szerint én azt gondolom, hogy ezek a személyek
csak ki akarnak bújni a felelősség alól (bocsánat, ha kicsit durva voltam).
Tudom, milyen vagyok, amikor ugyanezeket a kifogásokat hozom fel az életemben.
Az igazság az: az élet döntésekről szól, és ha nagyon akar, valamit mindig tud találni
megoldást ahhoz, hogy elérhesse. De ehhez elengedhetetlen a TERVEZÉS.
Minden vasárnap meg kell tennie 5 dolgot:
• Készítse el étrendjét a hétre
Készítse el edzés tervét a hétre
• Főzze elő és fagyassza le az ételeket
• Végezze el a méréseket
Képzelje el a jöv
ő
beli testét és, hogy mit fog kezdeni vele
Egy átlagember számára ezt igen nehéz megtenni, különösen annak, akinek nincs
ideje kutatómunkát végezni azzal kapcsolatban mi egészséges és mi nem. Egy jó
diéta terv segítséget nyújt, mert ezzel kiküszöbölhet a fent említett lépésekb
ő
l
egyeseket és így értékes id
ő
t takaríthat meg. Egy étkezési napló készítése minden
napra igen hatásos lehet. Az
ű
rlapot gyorsan ki lehet tölteni, könny
ű
és nagyon kevés
id
ő
t vesz igénybe. Valóban segít látni, hogy mit esznek, mikor esznek, mennyit
edzenek, mennyit alszanak stb. Mindez naponta kevesebb, mint 5 percet vesz
igénybe.
Ez igen nagyszer
ű
oktatási eszköz annak érdekében, hogy megtanulják a megfelel
ő
élelmiszerek kiválasztását valamint, hogy megfelel
ő
id
ő
ben étkezzenek. Azok a
fogyókúrázók, akik étkezési naplót vezetnek jobb eredményeket fognak elérni, mint
akik nem. Ezt újra és újra tapasztalhatják, mivel. terveznek a sikeres eredmény
érdekében.
A Titkos 8-dik Szokás: A Következetes Teljes Érték
ű
Táplálék Kiegészít
ő
kkel való Pótlás a „Rejtett Problémák”
Kontrolálására
Ebben az esetben nem csak az alap multi vitaminokról beszélünk. Ha tömjük
magunkat vitaminokkal és ásványi anyagokat a kívánt hatást kés
ő
bb fogjuk elérni,
mert nem a speciális területeket célozzuk meg. A vitaminokat csak az általános
egészségmeg
ő
rzés miatt szedi. Ez nem rossz, ha a táplálék kiegészít
ő
jó min
ő
ség
ű
,
sajnos a legtöbb üzletben vásárolt táplálék kiegészít
ő
k nem megfelel
ő
min
ő
ség
ű
ek.
Szintetikusan állítják
ő
ket el
ő
természetes vitaminok származékai, melyek
felhalmozódhatnak a szervezetben és inkább mérgez
ő
hatást váltanak, ki mintsem
segítenek. Ezért kérjük, legyen nagyon óvatos, amikor vitamin táplálék kiegészít
ő
t
választ magának.
Semmiképpen ne vásárolja meg a legolcsóbbat. Mindig emlékezzen arra, hogy azt
kapja, amit meg is fizet. Másrészr
ő
l, ha speciális szöveteket és szerveket szeretne
célba venni teljes érték
ű
táplálék kiegészít
ő
vel gyorsabb és kiszámíthatóbb
eredményt fog elérni. A cél az, hogy biztosítsa a megfelel
ő
tápanyagot a szövetek és
szervek épít
ő
elemeinek melyek a „rejtett problémát” okozzák a szervezetében.
A fogyás és tartós fogyás kulcsa az, hogy meg kell határozni a szervezetben lév
ő
tényez
ő
ket, melyeket „rejtett problémának” nevezhetünk. Mindenkinek más-más a
teste titka a speciális szükségleteinkt
ő
l függ
ő
en.
Mikor diétáját következetesen egészíti ki teljes érték
ű
tápanyagokkal és táplálék
kiegészít
ő
kkel, teste visszatér a
homeosztázisba
(egyensúly) mely helyreállítja a
testben rejl
ő
er
ő
t a gyógyuláshoz. Ennek eredményeként a szervezet súlyt veszít,
mert felhalmozódott méreganyagok ürülnek a sejtekb
ő
l (különös tekintettel a
zsírsejtekre). Igen sok tanulmány bizonyítja, hogy a méreganyagok a zsírsejtekben
raktározódnak. Egy tanulmány kimutatta, hogy több mint 100 különféle
méreganyagot tartalmazott egy zsírsejt, beleértve a növényvéd
ő
szereket is. Ez igen
jó ok arra, hogy organikus gyümölcsöket és zöldségeket fogyasszunk. A méreganyag
túlterheltség miatt a méregtelenít
ő
szervek nem m
ű
ködnek megfelel
ő
hatékonysággal ezért a méreganyagok a zsírsejtekben halmozódnak fel.
A legtöbb teljes érték
ű
élelmiszer organikus gyümölcsökb
ő
l és zöldségekb
ő
l készül.
Érthet
ő
ez most már? Ezekb
ő
l kiválóak találhatóak a piacon. Azt javaslom, járjon bio
piacokra és bio boltokba. Ha egy mód van rá maradjon távol a hagyományos
élelmiszerboltoktól. (Gondolhatja, melyekre gondolunk). A teljes érték
ű
élelmiszerek
olyan épít
ő
elemek melyeket a sejtek az egészséges szövetek és szervek építésére
használnak.
Mellékes megjegyzés:
A teljes érték
ű
élelmiszerek a nyers zöldségek, gyümölcsök,
sovány organikus húsok, olajos magvak és egyéb magvak. A teljes érték
ű
táplálék
kiegészít
ő
k a fent említette teljes érték
ű
élelmiszerekb
ő
l dehidratálással készülnek,
majd tabletta vagy por formájában kerülnek értékesítésre.
Ezeknek a kiegészít
ő
knek az el
ő
nye az, hogy teljes érték
ű
tápanyaggal táplálja a
testét. Vitaminok, mint a C-vitamin és az A vitamin szintetikusan el
ő
állított vitaminok,
melyeket a szervezet nehezen tud hasznosítani.
Ezeket a vitaminokat laboratóriumban állítják el
ő
a KO FAKTORAIKBÓL melyek
segítik felszívódásukat. Ez csak egy töredéke a szerepüknek, de a szervezet egy id
ő
után mérgezéses reakcióval válaszol, ha az id
ő
múlásával túl sokat fogyasztunk
bel
ő
lük. A szervezet nem tudja jól feldolgozni a szintetikus, finomított és feldolgozott
élelmiszereket. Ez az oka a gyakran el
ő
forduló betegségeknek, mint rák, szív és
érrendszeri problémák, cukorbetegség stb.
Miért nem elég a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása? A term
ő
talajt már teljesen
tönkre tettük, nincsenek benne a megfelel
ő
tápanyagok, amik szükségesek a
növények táplálására. Ennek végeredménye az, hogy a zöldségek, gyümölcsök
sokkal kevesebb tápértéket tartalmaznak.
11
Ezen felül a zöldségeket, gyümölcsöket leszedik, miel
ő
tt megérnének, permetezik
ő
ket, hogy elálljanak és tudják
ő
ket szállítani. Ez azt eredményezi, hogy zöldségeink,
gyümölcseink csak felét tartalmazzák a tápanyagoknak.
Az, az oka, hogy egyik egyén esetében m
ű
ködik a diéta a másik estében pedig nem,
mert különféle tényez
ő
k befolyásolják a szervezetet és az nem tud tökéletesen
m
ű
ködni. Ezek a tényez
ő
k a következ
ő
ek lehetnek, többek között: érzelmi stressz,
nehézfém mérgezés, kémiai anyagok felhalmozódása, immunrendszeri kihívások,
hegesedések. Ezek a tényez
ő
k nem csak a fogyást akadályozzák meg, hanem
hatással vannak a szervezet általános egészségére és szintén befolyásolják a
természetes öregedési folyamatot.
A jó hír az, hogy bizonyos vizsgálatok rendelkezésre állnak ahhoz, hogy
megtudhassa, hogy szenved-e ilyen jelleg
ű
problémáktól.
Használható az Elektro-dermális sz
ű
rés és a Táplálkozási Reakció Teszt módszer a
testi egyensúly felméréséhez és a fogyás elindításához.
Alapméréseket lehet elvégezni Bio Elektromos Impedanciával, mellyel a testzsír
százaléka, az anyagcsere foka és a sejtek egészségi állapota meghatározható. Ezt
követi a test mérése. Majd a szív és az idegrendszer stressz tesztje egy szívritmus
változást mér
ő
eszközzel. Ezek az értékelések egy átfogó képet adnak a személy
általános küls
ő
és bels
ő
egészségügyi állapotáról. Ezek után minden szerv és mirigy
valódi és mélyreható vizsgálata következik a probléma okának felderítéséhez.
Megtervezett klinikai táplálkozási és súlycsökkent
ő
program terv készül az adott
személy specifikus problémáját figyelembe véve. Ezek után, amikor a beteg már
gyógyulni kezd, mi következik? A zsír le kezd olvadni. Szilárd meggy
ő
z
ő
dés az, hogy
ahhoz, hogy a küls
ő
t formáljuk, javuljon, el
ő
ször a szervezet bels
ő
funkcióit kell
helyreállítani. Az egészség belülr
ő
l kifelé halad. Valamint sokkal könnyebb a fogyás
és nem következik be a visszahízás. Van ennek értelme Ön számára?
Ha megfelel
ő
teljes érték
ű
organikus multi vitamin és ásványi anyag kiegészít
ő
ket és
táplálékokat keres a következ
ő
oldalon felsorolt lehet
ő
ségek segítségére lehetnek
ebben.