Mustármag fogyasztás 11 előnye

Az amerikai konyha népszerű kelléke a mustármag – íze senkinek sem szokatlan a hot-dogban mustárszószként, egészségügyi hatásait azonban már Hippokratész idejében ismerték…

Hittük volna, hogy már Hippokratész idejében is ismert volt a mustármag jótékony hatása? Ma különösen az amerikai konyha használja előszeretettel, elérhető fehér-, fekete és barna változata is, a világon mindenütt alkalmazzák.

A görögök, ázsiaiak és afrikaiak valamennyien felfedezték a mustármag hatását és beiktatták konyhaművészetükbe a használatát. A mustármagot a Biblia is említi. Szanszkrit írások örökítették meg első használatainak egyikét – vagyis, több ezer évre nyúlik vissza!

A mustármag hatása egészségügyi szempontból is igen sokrétű.


Az íze mellett a mustármagot könnyű hozzáférhetősége is népszerűvé tette.

Lássuk, milyen előnyei vannak! Meg fogunk lepődni, mennyi mindenre hatékony!

 

1. Rák kezelése

Az olyan vegyületek a mustármagban, mint a glükozinolát vagy a mirozináz, ismert fitokemikáliák, melyeket a rákos sejtek növekedése ellen vetnek be. Ez az egyik legfigyelemreméltóbb hatás, amely megvédhet bennünket.

2. Reumás arthritis

Azok számára, akik ízületi fájdalmakkal, reumával küzdenek, mindenképp hasznos a mustármag fogyasztása – a jótékony hatás a szelén- és magnéziumtartalomnak köszönhető.

3. Migrén

A mustármagot fogyasztók körében csökkennek a migrénes panaszok. Fogyasszunk a halhoz csipetnyi mustárt, és máris fokozzuk a (halban található) Omega-3 zsírsav jótékony hatását.

4. Légzési problémák

A mustármag vagy általában a mustár fogyasztása ismert, mint a légutak beszűkülésének ellenszere.

5. Fogyasszunk mellé burgonyaféléket

Mustármag használata mellett nyugodtabban fogyaszthatunk olyan ételeket, amelyek a burgonyafélék családjába tartoznak – így paradicsomot, zöld chili paprikát, édes és csípős paprikát, padlizsánt vagy éppen cayenne borsot.

6. Betegség megelőzés

A mustármagban természetes tápanyagok vannak, melyet megelőzik a különféle megbetegedéseket.

7. Élelmi rost

A mustármag az élelmi rostok nagyszerű forrása, melyek javítják az emésztést, mivel a belek mozgását megkönnyítik – az egész anyagcsere megfelelőbben működik majd.
A rosttartalom jól oldódik, így igen hatékonyan használható.

egeszseges_hajert_katt

8. Rák megelőzés újra

A mustármag szelén tartalma megfelelő ellenállást biztosít a rákos megbetegedések kialakulásával szemben.
Köztudottan lassítja a rákos sejtek fejlődését és anti-oxidánsként is működik.

9. Vérnyomásra és menopauzára is jó

A mustármagban található tápanyagok, így a réz, a vas, a magnézium és a szelén a vérnyomás szabályozásában működik közre és megkönnyebbülést hoz menopauza idején.

10. Asztma

A mustármag hatása az asztmások számára is segítséget jelent. A réz, szelén, a vas és a magnézium, melyek megtalálhatók benne, képesek megelőzni az asztmás rohamokat.

A mustármag egy adagja – vegyünk 11 grammot egy adagnak – 52 kalóriát, 3 gramm zsírt, 1 mg nátriumot, 0 mg koleszterint, 2 gramm szénhidrátot és 3 gramm fehérjét tartalmaz.

11. Fogyókúra

Köztudott, hogy a csípős, fűszeres ételek felgyorsítják az anyagcserét, és elősegítik a zsírégetést. E tény állhat a mustár karcsúsító hatása mögött is. Válaszd a csípős, magos mustárt ételeid fűszerezéséhez, hogy diétád még eredményesebb legyen!

Gyorsan ható zsírégető: próbáld ki a mustármagot!
Ha mustármaggal egészíted ki ételeidet, jóval több kalóriát égethetsz el. Eláruljuk, hogy tarts mustármagkúrát!

Köztudott, hogy a csípős, fűszeres ételek felgyorsítják az anyagcserét, és elősegítik a zsírégetést. E tény állhat a mustár karcsúsító hatása mögött is. Válaszd a csípős, magos mustárt ételeid fűszerezéséhez, hogy diétád még eredményesebb legyen!

Mennyire hatékony?

Az angliai Oxford Polytechnic Institute kutatásai azt bizonyítják, hogy csupán egy teáskanál csípős barna magos mustár hozzáadása az ételhez 25%-kal felgyorsítja az anyagcserét, ami egy 700 kalóriát tartalmazó ebédnél például plusz 45 kalória elégetését jelenti.

Így, ha eddig haboztál is, hogy majonézzel, ketchuppal vagy mustárral fűszerezd-e a szendvicsed vagy a salátád, ezentúl nem lesz kérdés, hogy a mustár a jó választás. Míg egy evőkanál majonézben vagy a különböző salátaöntetekben 10 gramm zsír található, addig a mustárban nulla. És még egy érv a mustár mellett: különleges, fűszeres ízével a legunalmasabb ételt is képes feldobni, ezért nem nehéz beépíteni az étrendbe.

Miben rejlik a mustármag jótékony hatása?

A mustármag annak ellenére, hogy parányi, telve van hasznos tápanyagokkal. Nagyon magas a szelénium- és a tripofánaminosav-tartalma, minek hatására csökken az étvágyad, és kevésbé kívánod majd a magas cukortartalmú ételeket fogyasztása után.

Gazdag omega-3 zsírsavakban is, emellett tartalmaz még magnéziumot, vasat, foszfort és kalciumot. Fehérjében és rostokban is gazdag, így nemcsak a zsírégetést segíti, de méregtelenít, és emésztésedet is rendbe teszi.

A mustármag beépítése a diétába

Önmagában azzal, hogy több mustárt és mustármagot eszel, nem fogod elérni a kívánt súlycsökkenést. A zsírégető ételeket mindig egészséges, alacsony kalória- és zsírtartalmú táplálékokkal érdemes párosítani, így tudják kifejteni jótékony hatásukat. Fokozhatod emellett a zsírégetés hatékonyságát úgy is, ha a mustármag mellett más anyagcsere-fokozó fűszereket is használsz, például chilit vagy borsot.

A mustárt szendvicsek ízesítéséhez, saját készítésű salátaöntetekhez vagy húsok pácolásához is használhatod, de mustárszószt is készíthetsz natúr húsok, halak kísérőjeként, vagy könnyű előételként mustáros mártogatóst kínálhatsz friss zöldségek mellé. Csak piríts meg két-három teáskanál mustármagot egy száraz serpenyőben egy-két perc alatt, míg meg nem érzed a mustár illatát, majd a pirított magokat add hozzá salátáidhoz, vagy összetörve őket nyers húsokat ízesíthetsz velük, sőt, még a rántottádat is feldobhatod.

Méregtelenítő kúra mustármaggal

Egy mustármagkúra időtartama hat hét, amikor is mindennap, a főétkezések előtt, éhgyomorra kell lenyelni egy kávéskanálnyi mustármagot, rágás nélkül, egy pohár vízzel. A kúrát egy évben kétszer, háromszor javasolt megismételni. A mustármagok emésztetlenül haladnak át a szervezeten, de közben a bennük lévő anyagok kioldódnak, és a belekben lerakódott, bélfalra tapadt bélsártól megtisztítják a szervezetet.

A bélrendszer salaktalanításán és fertőtlenítésén túl olyan jótékony hatásai vannak még a mustármagkúrának, mint a vértisztítás, a hajhullás és a köröm töredezettségének megszüntetése, a bőrpanaszok - pattanások, ekcéma, viszketés - enyhítése, az asztmás rohamok gyakoriságának csökkentése, valamint az érelmeszesedésben szenvedő betegekre is jótékony hatással van.

Forrás: http://napidoktor.hu/